Közeleg a negyedév vége és ez átmenetileg akár fellélegzést is hozhat az amerikai részvénypiacokon - írja heti összefoglaló elemzésében a Reuters. A piac belső szerkezete és teljesítménye azonban arra utal, hogy a tartósabb emelkedéshez a korrekciós fázisnak egy pánik okozta eladási hullámban kellene végződnie, s ez még nem jött el. Az elmúlt hetekben egyébként a jobban teljesítő részvények szinte kizárólag a defenzív szektorokból kerültek ki, így a romló hangulatból a gyógyszergyártó cégek és a tartós fogyasztási cikkeket gyártó cégek részvényei tudtak profitálni valamennyit.

Több félelmet akarunk látni - mondta Ari Wald, a Brown Brothers Harriman részvénystratégája New Yorkban a Reutersnek. Azonban nem árt vigyázni azzal, mit is kíván az ember. A problémák, melyek a jelenlegi lejtmenetet okozzák, távol vannak attól, hogy megoldottnak legyenek tekinthetők. A görög adósságválság, a gyengülő amerikai gazdaság és az amerikai adósságplafon egyaránt ilyen nehezékek, amelyek nem tűnnek el egy egyik pillanatról a másikra a piacról.

A 200 napos mutatja az utat

Az erős korrekció ellenére, mely az április végi csúcsról 8,2 százalékkal hozta lejjebb az S&P 500-as indexet a mutató még mindig 200 napos mozgóátlaga felett jár, jelenleg ez tűnik a nagy választóvonalnak az eladók és a vevők közötti harcban.

A többhetes korrekció, amely során a piac egy technikailag fontos támasz szintig korrigált vissza, egyelőre illik a piaci elemzők által felrajzolt táncrendbe, s pont emiatt aggódnak sokan. Az, hogy pontosan a 200 naposig jött vissza a piac, egy kicsit túlságosan ideálisnak tűnik - mondta Marc Pado, a Cantor Fitzgerlad stratégája a Reutersnek. Ez egyelőre egészséges visszaesésnek számít, a piac bázist építhet az emelkedés következő fázisa előtt, amelyet egy erős amerikai jelentési szezon hozhat el. Sokan erre várnak - mondta - s néha a többségnek igaza van.

Annak ellenére, hogy a piac eddig jól viselkedett, nem tűnik úgy, hogy ezzel meg is győzte volna a befektetőket. Az elemzés szerint nem jó jel, hogy egyre csökken a forgalom a vezető amerikai tőzsdéken, s a nagyobb indexek sem kerültek még ki a 200 napos átlag által fémjelzett veszélyzónából. A görbe támaszként szolgál, azonban minden alkalommal, amikor a piac érint egy támaszt gyengíti is azt - vélik szakértők.

Jönnek az adatok

A heti friss munkanélküli segélykérelmek mellett a héten a piac várhatóan az ingatlanpiaci adatokra fog leginkább figyelni az Egyesült Államokban. Kedden a Case-Shiller lakásárindexek áprilisi értéke lát majd napvilágot, szerdán a májusi folyamatban lévő lakáseladások számát közlik, ezek akár bizonyítékkal is szolgálhatnak arra, hogy az ingatlanpiac ismét a mélybe tart Amerikában. A jelenlegi várakozások szerint A Case-Shiller index 4 százalékos áresést mutathat éves szinten, míg a folyamatban lévő lakáseladások terén az előző havi 10 százaléknál nagyobb havi csökkenés után már enyhe, 0,8 százalékos emelkedésre számítanak az elemzők. Pénteken érkezik a június feldolgozóipari ISM index, ez várhatóan 51,5-re esett 53,5-ről. A Reuters által megkérdezett elemzők eközben arra tippelnek, hogy a heti friss munkanélküli segélyért jelentkezők száma most is 400 ezer fő felett maradt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!