Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Lefelé tartottak a tengerentúli részvényindexek, részben a Nortel Networkstől érkezett kedvezőtlen hírek hatására, de a hangulatnak valószínűleg az újabb terrorfenyegetés sem tett jót. Megfigyelők szerint mindemellett – a múlt pénteki és a tegnapi emelkedést követően – némi profitkivét is közrejátszhatott. Nyugat-Európában hasonló volt a helyzet, a tőzsdemutatókat elsősorban a távközlési papírok húzták le. A DAX-ot ezúttal a hétfőn komoly árfolyam-emelkedést produkáló Deutsche Telekom negatív korrekciója gyengítette a leginkább. Estek az E.On részvényárfolyamai is, miután a Reuters azt közölte, hogy az Allianz részben vagy egészben túladna a cégben meglévő 10,6 százalékos pakettjén. A Footsie-t a gyógyszerrészvények, illetve – a BP eredményei nyomán – az olajpapírok próbálták megtartani, miközben bankrészvények és a csalódást keltő számokat közlő Reuters papírjai a vesztesek táborát erősítették.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!