Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője elmondta, hogy negatív hangulat és eladói nyomás uralkodott a nemzetközi piacokon, ami nem kímélte a magyar papírokat sem. A BÉT-en a vezető részvények mindegyike gyengült, 0,6 és 1,1 százalék közötti mértékben.

A kereskedő a kisebb papírok közül kiemelte a CIG Pannóniát, amely több mint 4 százalékos veszteséget szenvedett el a szokásosnál lényegesen nagyobb forgalomban. A papír árfolyamát az tartja nyomás alatt, hogy a biztósítótársaság leányvállalatának 170 millió forint összegű bankbetét követelése áll fenn a Széchenyi Bankkal szemben, amelynek tevékenységi engedélyét visszavonta a jegybank és elrendelte végelszámolását.

A Mol árfolyama 95 forinttal, 0,78 százalékkal 12 085 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 34 forinttal, 0,83 százalékkal 4046 forintra gyengült, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,13 százalékkal 350 forintra esett, forgalma 129,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,65 százalékkal 3850 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1462,34 ponton zárt kedden, ez 1,12 pontos, 0,08 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!