Akár negyedével is emelkedhet az econet.hu Rt. 524,5 millió forintos jegyzett tőkéje, ha az igazgatóság által tegnap jóváhagyott zártkörű alaptőke-emelés teljes sikerrel jár. Az eredetileg kárpótlási jegyhasznosítóként, még Virgina néven alakult társaság porhüvelyébe két évvel ezelőtt költözött be az internetes információszolgáltatással és weblapkészítéssel foglalkozó it-cég, amely nevét is átadta a tőzsdei parketten lévő cégnek. Így az econet.hu életében eddig nem történt tőkeemelés (tőzsdei bevezetését ezért nevezték a rossz nyelvek annak idején „hátsó kapus” avagy becsúszó bevezetésnek). A társaság likviditása az utóbbi hónapokban némi kívánnivalót hagyott maga után, ám május elején a Kaptár Rt. beszállása, illetve 60 milliós hitelnyújtása jelentősen javította a helyzetet. (A Kaptár Rt. részesedése pillanatnyilag valamivel meghaladja a 23 százalékot.) Az igazgatóság két héttel ezelőtt megkezdett, majd tegnapra halasztott ülése döntött a tőkeemelésről. Eszerint az econet.hu augusztus 1-jén bocsátja ki az új, A-sorozatú törzsrészvényeket. (Ezeken kívül a cégnek van még egymilliónyi C-sorozatú, még a jegyhasznosítós előéletből származó elsőbbségi részvénye is, amelyek a mindenkori alaptőke 25 százalékára +1 szavazatra jogosítanak.) A tőkeemelés minimális összege 90, maximuma 140 millió forint lehet. Az igazgatóság négy cégnek engedett jogot a tőkeemelésben való részvételre. A Glia Kft. 20, a BCS Consulting Kft. 21,5, az Iroda Hasznosító Kft. 46,5 és a Termindex Rt. 52,5 millió forintig jegyezhetnek econet.hu-részvényt. A NAPI Gazdaság információja szerint valamennyi cég az econet régi üzleti partnere. Az első kettő alapvetően tanácsadói szolgáltatásokat nyújt, a harmadik irodát ad bérbe a cégnek, a Termindex pedig maga is az it-szektorban tevékenykedik. Utóbbi részvétele a tőkeemelésben valószínűsíti, hogy az econet.hu akár fúziók útján is részt kíván venni a magyar internetszektor konszolidációs folyamatában. A 90-140 millió forint névértékű részvényt a befektetők 100 forintos névértéken jegyzik le, ami - figyelembe véve a tegnapi 79 forintos tőzsdei záróárfolyamot - komoly bizalmat jelenthet a cégben. A tőkeinjekció lehetővé teszi az econet.hu rövid lejáratú kötelezettségeinek további csökkentését, és a nem túl rózsásnak ígérkező féléves számok ellenére alapot ad a további növekedésre.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!