Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Csütörtökön a londoni FTSE-100 0,9 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,7 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,7 százalékkal tudott emelkedni. Elég sok fontos gyorsjelentés látott napvilágot a hét utolsó előtti napján, ami erőteljesebb mozgásokat is hozott az érintett részvényeknél. A Societe Generale papírjai például 4 százalék felett estek annak ellenére, hogy a várakozásokat jelentős mértékben meghaladó eredményt értek el. A befektetők vélhetően annak nem örültek, hogy a céltartalékok a bázisidőszaki 983 millió euróról 1,9 milliárd euróra növekedtek. Az osztalék elmaradását bejelentő Daimler részvényei pedig a nap elején még 9 százalékos mínuszban is jártak. A nap végére ugyan 4,7 százalékra olvadta a mínusz, azonban még így is a DAX részvényeinek a legnagyobb bukását szenvedte el az autógyártó. A szintén csütörtökön jelentő Axa viszont 1,2 százalékot emelkedett, miután a biztosítótársaság jelentősen növelte nettó profitját. A nap elején ugyanakkor még az Axa részvényei is mínuszban voltak, miután azt közölte, hogy 600 millió eurónyi kitettsége van a társaságnak Görögország felé.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!