Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Érdemes lehet a minimálisan előírt tagdíjnál jóval nagyobb összegeket is befizetni a magánnyugdíjpénztárba, a jövőben ugyanis nem kell attól tartaniuk a tagoknak, hogy az önkéntesen fizetett tagdíj inflációnak megfelelő hozama a tb-rendszerbe történő esetleges visszalépéssel elveszne - röviden ez a lényege annak az állásfoglalásnak, amelyet az MNB egy magánnyugdíjpénztári tag kérdésére válaszul meghozott.

A 2010-ben 3,1 milliós magán-nyugdíjpénztári taglétszám a rendszer államosításával 2011 nyarára 100 ezer főre csökkent. Ők voltak azok a kitartó tagok, akik nem hitték el, hogy valóban elveszhet a tb-nyugdíjuk, ha tagok maradnak. Matolcsy György gazdasági miniszter és a kormány ugyanis ezzel fenyegetőzött 2010-2011 telén. Még 2012-ben volt egy nagyobb visszalépési hullám, így 2012. június végére 75 ezerre fogyott a létszám, ami azóta is fokozatosan morzsolódik, 2018. március végén a magánnyugdíjpénztáraknak már csak 56,7 ezer tagjuk volt - írta a portál.

A logikus az lenne, ha annak a tagdíjnak, amit már önkéntesen (tehát nem a tb-rendszer második pilléreként) fizettek a tagok, az egyén számlán jóváírt része a teljes hozammal együtt visszajárna, amikor valaki - bármilyen okból - visszalép a tb-rendszerbe. Csakhogy a pénztárak a jogszabályt úgy értelmezték (valószínűleg nem merték másképp), hogy az önkéntes tagdíjfizetés hozamát is csak részben kapja meg a visszalépő tagi kifizetés címén. Szerintük ugyanis az önkéntes tagdíj a kötelező hozam sorsát osztja, vagyis az infláció mértékével megegyező hozam menne a tb-nek, és csak az efeletti részt kapná meg a tag.

A pénztári értelmezéssel nem értett egyet az a tag, aki a felügyeleti hatósághoz fordult állásfoglalásért. Az MNB pedig a tagok mellé állt. Állásfoglalásában kimondja: a hozamgarantált tőke kiszámításakor csak az egyéni számlán jóváírt kötelező és kiegészítő tagdíjbefizetéseket kell számításba venni, vagyis azt, amit a 2010. szeptember 30-ig tartó időszakra fizettek a tagok. Így pedig megéri az előírtnál magasabb összegű tagdíjfizetés, hiszen a hozam egy része sem veszhet el a tb-be visszalépés esetén - írta az Azénpénzem.hu.

Fotó forrása: Unsplash.com.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!