Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában emlékeztetett, hogy csütörtökön folytatódott a pozitív korrekció a Budapesti Értéktőzsdén, azonban péntek reggelre ismét jelentősen romlott a nemzetközi befektetői hangulat, amelyet elsősorban az amerikai állampapírpiaci hozamok emelkedése okozott.

A vezető részvények közül az OTP ismét a 13 000-13 200 forintos támasz felé veheti az irányt, a Mol a 2200 forintos szintről fordulhat le. A Richter árfolyama tovább oldalazhat a 8400-9000 forintos, meglehetősen széles kereskedési sávban. A kedvező eredmények hatására enyhén emelkedhet a Magyar Telekom árfolyama, a következő fontos szint 420 forintnál húzódik.

QP | Quality Placement

A Richter felemás teljesítményt mutatott a negyedik negyedévben, a konszenzushoz képest jobb bevétel és üzemi eredmény lett, de a bruttó profit és az adózott eredmény elmaradt a várakozástól. Éves alapon viszont minden soron bővülni tudott a gyógyszercég.

Minden soron emelkedett és a vártnál jobb eredményt közölt a Telekom, de az osztalék csalódáskeltő - fogalmazott. A vezetőség bejelentette, hogy 15 forintos részvényenkénti osztalékot javasol, valamint részvényenként 10 forintnyi részvényvisszavásárlást. A menedzsment szerint a mostani részvényárak mellett jobb stratégia a részvényvisszavásárlás - írja Varga Zoltán.

Jelezte, hogy céláremelés érkezett az OTP-re. A Goldman Sachs 14 200 forintról 15 700 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó, 12 hónapos célárfolyamát, az ajánlás továbbra is vétel.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 816,02 pontos, 1,89 százalékos emelkedéssel, 43 999,47 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,6 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama erősödött az előző napi záráshoz képest. A Mol 36 forinttal, 1,67 százalékkal 2198 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 320 forinttal, 2,44 százalékkal 13 420 forintra nőtt, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5,5 forinttal, 1,34 százalékkal 415,50 forintra emelkedett, forgalma 238,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 1,74 százalékkal 8770 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!