Csökkenéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) Varga Zoltán szerint. Az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője úgy véli, hogy az erőteljesen negatív nemzetközi befektetői hangulat nyomhatja rá a bélyegét a hazai kereskedésre.

A vezető részvények közül különösen az OTP lehet érzékeny, amely pénteken tesztelte a 11 ezer forintos szintet. A bankpapír rövid távú támasza 10 600 forintnál húzódik, Varga Zoltán szerint erre érdemes figyelni. A Mol árfolyamgrafikonján 2980 forintnál található meghatározó támasz. Az Ural-Brent árfolyamkülönbség némileg csökkent a múlt héten, amely korrekciót indított. A Richter árfolyama nem tudott tartósan a 7 ezer forintos szint felett maradni, támasz 6805 forintnál található. A Magyar Telekom árfolyamában 381 forintnál van fontos támasz - közölte.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,02 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 43 176,64 ponton zárt pénteken.A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt.

A Mol 44 forinttal, 1,42 százalékkal 3060 forintra csökkent, 4,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,87 százalékkal 10 890 forintra erősödött, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6,0 forinttal, 1,52 százalékkal 389 forintra esett, forgalma 83,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,22 százalékkal 6875 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!