A BUX emelkedéssel kezdte a napot, de aztán már az első órában megjárta a mínuszos zónát is. Fél 10 után néhány perccel újra visszacsúszott a veszteséges tartományba, azaz 22 020 pontnál járt, ami 0,1 százalékkal gyengébb szint, mint az előző napi zárószint. A vezető részvények vegyesen teljesítettek: a Mol és a Richter erősödött, a Magyar Telekom és az OTP esett.

Pontosabban a Mol részvényei 0,2 százalékos emelkedést követően 14 635 forinton álltak, a Richter pedig 0,3 százalékos erősödés után 4434 forinton forogtak. Ezzel szemben az OTP 0,4 százalékkal esett, részvényei 5375 forinton forogtak, míg a Magyar Telekom 0,7 százalékos mínuszt írt és 424 forintos árfolyamnál járt.

A reggeli hírek között szerepelt, hogy a kínai "A" részvények egyelőre nem kerülnek be az MSCI indexbe, így a többi bent lévő piaccal együtt a magyar részvények fölül is elhárult annak a veszélye, hogy az új indextagok miatt a súlyuk csökkenjen.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!