Az eséshez ismét 25 milliárd forintot meghaladó forgalom párosult. Ebből a szokott módon ezúttal is az OTP adta az oroszlánrészt, 19,5 milliárd forintot.

A bankpapír 3,1 százalékos eséssel végül 4545 forinton zárt, 25 forinttal napi mélypontja alatt. Igaz, még így is olcsóbban megúszta mint osztrák szektortársai, az Erste és a Raiffeisen jegyzése egyaránt 6 százalék körül szakadt. Az FHB már közelítette ezt a szintű lejtmenetet, árfolyama 4,6 százalékkal lejjebb kerülve 686 forinton állapodott meg.

A blue chipek közül a legszámottevőbb, 3,85 százalékos leértékelődést a - papíron legalábbis defenzívnek számító - Richter szenvedte el, amely így 34 700 forinton búcsúzott. Szektortársa, az Egis ellenben a kevés emelkedő papírok egyike volt, 1,1 százalékkal 17 790 forintra javított.

Ütötték a Molt is, az olajpapír 3,4 százalékkal 17 680 forintra rontott. A nagyok közül a Telekom úszta meg a legenyhébb 2,1 százalékos eséssel, amely 515 forintos záróértéket takart.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!