Fellebbezést nyújtott be a rá kirótt 3 millió fontos büntetés ellen Alberto Micalizzi, aki a milánói Boccoli egyetem kutatójából lett hedge fund vezér - írja a Financial Times. A beadvány szerint Micalizzi, az 550 millió fontot kezelő Dinamic Decisions névre hallgató hedge fund alapítója egyszerűen nem képes kifizetni a büntetést, amely a brit hatóság történetében rekordösszegnek számít magánszemély esetében, de a pénzügyi tevékenységtől való örökös eltiltásával szemben is kifogást emelt - derült ki keddi bírósági meghallgatásán.

A brit felügyelet szerint Micalizzi félrevezette befektetőit - akik között a Nomura, a Morgan Stanley és a Natixis is megtalálható volt - akkor, amikor egy nevadai olajtársaság illikvid és nyilvános forgalomban nem szereplő kötvényeibe fektette az alap pénzét a befektetők tájékoztatása nélkül. Az alap hatalmas veszteségeket szenvedett el a 2008-as válság során, s ráadásul nem is tartotta magát befektetőinek ígért stratégájához, amely elvileg az azonos iparágban tevékenykedő alul és túlárazott részvények vásárlása és shortolása lett volna.

A felügyelet véleménye szerint az alap által megvásárolt kötvények valójában nem is voltak valódiak. A vásárlásuk egy célt szolgált, hogy azok segítségével elfedjék az alap veszteségeit a befektetők elől - mondta a felügyelet munkatársa a pénzügyi lapnak. A felügyelet a bíróságon egy a Dynamic által befektetőinek 2009 januárjában kiküldött levelet is bemutatott. Ebben az szerepelt, hogy az alap a rendkívüli piaci körülmények ellenére folyamatos sikereket volt képes elérni, különösen a nagy volatilitású szektorokban. A felügyelet szerint ez egyszerűen hazugság volt. Az alap a kezelt vagyon 85 százalékát elveszítette.

A felügyelet korábban továbbította az ügyet az Egyesült Királyság csalások elleni hivatalának, azonban az nem látta elegendőnek í bizonyítékokat, s nem folytatott le eljárást.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!