Az államtitkár a macedón sajtóban nyilatkozta ezt, amely újabb leleplezéseket jelentetett meg a nemzeti telefontársaság magyar vezetőinek vélelmezett visszaéléseiről - írta az Index. Bársony András az internetes újság érdeklődésére megerősítette, hogy Macedóniában tett látogatása során szóba kerültek a Matáv-tulajdonú macedón telefontársaságok, a Maktel, illetve mobilszolgáltató leányvállalata, a Mobimak állítólagos pénzmosási ügyletei. A macedón sajtót élénken foglalkoztató ügy a skopjei A1 televízió februári riportjával kezdődött, mely szerint a Maktel igazgatótanácsának magyar tagjai olyan céget alapítottak, melyen keresztül jelentős többletjövedelemhez jutnak, és közbeiktatásával több millió euró nagyságrendű összegeket utalnak át a Makteltől a Matávnak is. A Matáv szerint viszont a támadott cég, a Tele Macedonia a hatékony vállalatirányításhoz szükséges ismeretek átadása érdekében jött létre, a tanácsadói szolgáltatások ára pedig nemzetközi összehasonlításban az átlag alatt van. A macedón sajtóban megjelent újabb vádak szerint a Maktel beruházások helyett felélte, illetve Magyarországra utalta a kétévi működése során keletkezett 150 millió eurós profitot. A telefonközpontok szoftverkarbantartásáért például két alvállalkozónak egy-egy millió eurót utalt a Maktel, noha a feladatot a macedónok szerint a cég saját mérnökei is el tudták volna végezni. A telefonkönyv kinyomtatásáért a Start című macedón hetilap értesülése szerint 3 millió eurót fizetett a Maktel egy magyar vállalkozásnak, miközben a macedón cégek ajánlatai ugyanerre nem haladták meg a félmillió eurót. A külső beruházásokról és az osztalékokról az A1 televízió értesülése szerint éles vita bontakozott ki a Maktel igazgatótanácsának magyar és macedón tagjai között. A szkopjei A1 televízió értesülése szerint ezért kellett távoznia a Makteltől Kozma Béla műszaki vezérigazgató-helyettesnek is, akit márciustól a Matáv Szeged környékén szolgáltató vezetékes leányvállalata, az Emitel vezérigazgatójának neveztek ki. A macedón versenyhivatal a Maktelt teszi felelőssé azért is, hogy nem teszi lehetővé egy második, rivális mobilszolgáltató, egy görög cég piacra lépését a macedón távközlési piacon, a macedón kormány pedig pénzügyi revíziót indított, és az igazságügyi szervek bekapcsolódását is kilátásba helyezte a Maktelnél a vélelmezett visszaélések kivizsgálása céljából. Bársony András megerősítette, hogy a macedón sajtónak nyilatkozva támogatásáról biztosította a Maktelnél kirobbant ügyek tisztázását, ám úgy vélte, hogy a problémákat nem szabad országok közti szintre emelni, és leszögezte hogy a magyar kormánynak nem áll szándékában beavatkozni a macedón kormány és a telefontársaság közti vitába. Az államtitkár vélekedése szerint a feszültség egyik forrása a Maktel monopolhelyzete, erre azonban a macedón kormány kötelezettségvállalást tett a Maktelt megvásárló Matáv felé.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!