A korábbi 1970 pontos értékről 2100 pontra emelte S&P 500-as indexre adott idei célárfolyamát Lászlo Birinyi, a Birinyi Associates elnöke. A neves befektető szerint az embereknek tudomásul kell venniük, hogy ez nem egy hétköznapi, átlagos, tipikus vagy normális bikapiac, s épp ezért a megszokott mutatók és árazási módszerek sem alkalmazhatóak rá - tudósít a Marketwatch.

A szakértő egyébként 2009-ben időben jelezte ügyfeleinek, hogy hatalmas bikapiac van készülőben az Egyesült Államokban, s a mélypont körül masszív vételeket javasolt. Utoljára május végén módosította S&P 500-as indexre adott előrejelzését, akkor a korábbi 1900 pontról 1970 pontra emelte a célárfolyamot.

S&P 500-as index
Kép: Alfatrader

 


Mint mondta, szerint a részvénypiac jelenleg nem olcsó, de drágának sem nevezhető. A New York Times-ban nemrég megjelent írásában például kifejtette, hogy egyáltalán nem aggódik a vártnál gyengébb első negyedéves amerikai GDP adat miatt. Nem aggasztotta a technológiai, a szociális média és a biotechnológiai részvények árfolyamában korábban bekövetkezett nagyobb esés sem. Szerinte inkább az volt a lényeges, hogy a részvénypiac egésze viszonylag immúnisnak mutatkozott a túlértékelt részvények piacán lezajlott eséssel szemben, hamar lerázta a negatív híreket.

Persze, ez a bikapiac is majd úgy fog véget érni mint a korábbiak, a felfokozott várakozások majd túlzónak bizonyulnak, s ez áreséshez vezet. Ennek azonban még nincs itt az ideje, most a bikapiac utolsó fázisát éljük, s ilyenkor az árfolyamok még tovább tudnak emelkedni, nem is keveset - tette hozzá korábbi írásában.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!