„Az előző negyedévben mért nagyobb csökkenés stagnálássá vált a lakossági forintbetétek esetében, míg az intézményi megtakarítások, ha kisebb ütemben is - 4,1 százalékkal az elmúlt negyedév 8,2 százalékához képest -, de tovább emelkedtek. Mindemellett a megtakarítások döntő többsége a kevésbé kockázatos termékeket részesíti továbbra is előnyben" - mondta Temmel András, a BAMOSZ főtitkára.


Az információt szolgáltató vagyonkezelők és a BAMOSZ saját adatai alapján az intézményes megtakarítások teljes állománya 2010. június végén 9 200 milliárd forintot tett ki piaci értéken. Az év második negyedévében a befektetési alapok vagyona 5 százalékkal, míg a regiszter által érintett vagyonkezelt kör 3,4 százalékkal nőtt. Mind az alapok, mind pedig a vagyonkezelt vagyon esetében a negyedéves bővülés az előző negyedévben tapasztaltnál kisebb mértékű.


Az összes kezelt vagyon közel két harmada továbbra is pénztári, harmada pedig biztosítói vagyon, és ebben a három hónapban is az elmúlt évek trendje érvényesült: a pénztári vagyon bővült, a biztosítói vagyon viszont mérséklődött - derült ki a BAMOSZ Regiszteréből.

A pénztári vagyon 3 609 milliárd forintot tett ki az elmúlt negyedévben (ez a teljes vagyon 63,4 százaléka), ezen belül a részvényarány csökkent, míg a hazai betétek és diszkontkincstárjegyek aránya, valamint az államkötvényeké nőtt. Ezen kívül a hazai vállalati kötvények/jelzáloglevelek aránya tovább csökkent, a külföldi betétek és kötvénytípusú eszközök aránya viszont - részben a forint gyengülése miatt - nőtt, ahogy a külföldi ingatlanok aránya is, míg a külföldi egyéb eszközök aránya csökkent. A hazai ingatlanok és az egyéb belföldi eszközök aránya szintén csökkent. A BAMOSZ regisztere szerint a negyedévben 95 milliárd forint körüli friss tőke érkezhetett a pénztárakba.



Az összes kezelt vagyon 29,5 százaléka biztosítói vagyon. A PSZÁF 2010. március végi adatai alapján a biztosítók vagyonának 72,2 százalékát kezelték a BAMOSZ Regiszterbe adatot szolgáltató vagyonkezelők. A biztosítói vagyon kisebb részét a unit-linked termékek teszik ki - az adatszolgáltatók összesített adatai alapján 652 milliárd forint -, míg a nagyobb részt az egyéb biztosítói vagyonok jelentik - a negyedév végén ez 1 025 milliárd forintot tett ki.


A unit-linked portfoliókban csökkent a hazai, nőtt a külföldi részvények aránya. A negyedévben a hazai bankbetétek, és az állampapírok aránya kismértékben csökkent, míg a hazai egyéb kötvények aránya nőtt. A külföldi betétek, és kötvénytípusú eszközök aránya szintén emelkedett, míg a külföldi ingatlanoké, és egyéb eszközöké stagnált. A hazai ingatlanok aránya nőtt, míg az egyéb eszközöké csökkent. A külföldi befektetések elsősorban befektetési jegyeken keresztül valósultak meg. A BAMOSZ felmérése szerint 7 - 10 milliárd forint körüli friss tőke érkezhetett a unit-linked termékekbe az elmúlt három hónapban.


Az egyéb kezelt portfoliók (magánszemélyek, gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapok, alapítványok, stb. vagyona) részben a nagy betétbiztosítási és befektető-védelmi alapokra érvényes befektetési szabályok, részben a magán- és jogi személyek kockázatkerülése miatt, még a biztosítási tartalékoknál is jobban preferálják az alacsonyabb kockázatú eszközöket. Ennek eredménye: a vagyon 84 százaléka továbbra is hazai állampapírokban található. A BAMOSZ Regiszter adatai szerint a negyedévben 1,5 - 2 milliárd forint tőkekivonás történhetett az egyéb portfoliók esetében.


Az adatot szolgáltató letétkezelők által kezelt teljes vagyon 2010. június 30-i piaci értéke 14 516 milliárd forintot tett ki, ami 5,9 százalékos csökkenést jelent az előző negyedévhez viszonyítva. A letétkezelésben lévő teljes vagyon 41,2 százalékát a külföldi megbízók számára, míg további 11,6 százalékát a befektetési alapok részére kezelt vagyon teszi ki.-jelentette a BAMOSZ.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!