Nem ment Budapestnek

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 27 628,17 ponton, az előző hetinél 223,46 ponttal, 0,80 százalékkal alacsonyabban zárt, csökkenő forgalom mellett.
MTI, 2016. július 31. vasárnap, 08:38
Fotó: Napi.hu

A részvénypiac forgalma 32,393 milliárd forintot ért el az előző heti 40,069 milliárd forinttal szemben.

A vezető részvények árfolyama csökkent a héten. A legnagyobb mértékben, 1,27 százalékkal a Mol árfolyama esett, 17 445 forinton zárt pénteken. Az OTP-részvények árfolyama 0,98 százalékkal 6776 forintra, a Richter-papíroké 0,31 százalékkal 5880 forintra gyengült. A Magyar Telekom árfolyama mindössze 0,22 százalékot csökkent, 445 forinton zárta a heti kereskedést.

Hétfőn a Richter történelmi csúcson zárt, magával húzta a BUX indexet is, amely kis mértékben, 0,35 százalékkal, de emelkedett.

Kedden átlagos forgalom mellett oldalazott a magyar piac. A nemzetközi hangulatnak megfelelően érdemi elmozdulás nem történt, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerda esti kamatdöntő ülésére vártak a befektetők.

A szerdai összforgalom még a nyári időszak átlagánál is alacsonyabb volt, mindeközben a BUX kis mértékben csökkent, amit az elemzők azzal magyaráztak, hogy a gyorsjelentési időszak előtt a befektetők hajlamosak eladni részvényeiket a kockázatkerülés érdekében. A BUX mindössze egyszázalékos vesztesége viszont azt jelezte, hogy nem volt nagyfokú bizalomvesztés a magyar papírokkal szemben.

Csütörtökön a nemzetközi piacon negatív korrekció ment végbe, és ezt lehetett tapasztalni a BÉT-en is, a nap során a negatív nemzetközi hangulat mozgatta a befektetőket.

Pénteken, bár a BUX pozitív és negatív tartományban is volt a nap folyamán, a pozitív nemzetközi hangulat ellenére mégis nyitó értékén zárt az index. A forgalom a nyári 5 milliárd forintos átlagnál picit magasabb volt, köszönhetően a zárásban megélénkülő kereskedésnek.

A Magyar Telekom árfolyama 0,22 százalékkal gyengült, és 445 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 2,1 milliárd forintot.

A Mol 1,27 százalékkal ért kevesebbet, mint egy héttel korábban, pénteken a kereskedést 17 445 forinton zárta, heti forgalma meghaladta a 7,5 milliárd forintot.

Az OTP 0,93 százalékot esett, pénteken 6776 forinton zárt, heti forgalma közel 13,26 milliárd forint volt.

A Richter árfolyama 0,31 százalékkal, 5880 forintra gyengült egy hét alatt, heti forgalma meghaladta a 9,1 milliárd forintot.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1733,37 ponton zárt pénteken, az egy héttel korábbi értékéhez képest 0,92 százalékkal 15,88 ponttal emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK