Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A részvénypiac forgalma 10 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Eléggé elromlott a nemzetközi piaci hangulat, és ennek hatására a magyar piacon is csökkentek az árfolyamok. A BÉT ennek ellenére nagyon jól átvészelte a nemzetközi eladási hullámot - mondta au MTI-nek Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője. A Mol egész nap erős volt, de a nap végére kicsit elfáradt, a Magyar Telekom pedig a csütörtöki visszavásárlási aukció előtt teljesen stabil. A körülmények és a nemzetközi piaci hangulat fényében kifejezetten erős volt a magyar részvénypiac.

Szerdán csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek, egy nappal azután, hogy a Nasdaq-piac összetett mutatója újabb történelmi csúcsot döntött zárásban. A befektetőket a koronavírusos fertőzöttek számának emelkedése aggasztja. Anthony Fauci, az országos allergia- és fertőzőbetegség-kutató intézet igazgatója, a járvány elleni védekezés de facto irányítója kijelentette, hogy a következő két hét sorsdöntő lesz a járvány féken tartásában.

A nagy nyugat-európai tőzsdéken is borús volt a hangulat, szerda délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,95 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,84 százalékos, a párizsi CAC-40 1,60 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 1,61 százalékos mínuszban állt.

A Magyar Telekom Nyrt. legfeljebb 5,2 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a részvényesek javadalmazása céljából, a tranzakcióra június 25-én kerül sor. A társaság részvényeinek tőzsdei kereskedését a június 25-i tőzsdenapon 10 órától a tőzsdenap végéig felfüggesztik.

A Mol árfolyama 21 forinttal, 1,09 százalékkal 1912 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,11 százalékkal 11 620 forintra esett, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,13 százalékkal 394 forintra erősödött, forgalma 304,1 millió forint volt.

A Richter-papírok 70 forinttal, 1,03 százalékkal 6750 forintra gyengültek, forgalmuk 978,5 millió forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3470,55 ponton zárt szerdán, ez 64,94 pontos, 1,84 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!