Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hazai befektetési alapok között mindössze három van, amelyik kifejezetten az aranypiacra szakosodott, de azok is rendkívül különbözők. A hozamok oldaláról elindulva a legutóbbi visszaesés után is körülbelül 12 százalékkal van feljebb az arany ára dollárban, mint fél évvel ezelőtt, amihez az amerikai dollár is drágult hét százalékkal forintban, az alapok körében pedig a legjobb eredmény ekkor 16 százalék volt.

Egy év alatt 23 százalékkal emelkedett az arany, viszont az egyetlen, már akkor is működő, aranyra szakosodott alap veszteséget ért el ez idő alatt. A jelenség fő magyarázata az lehet, hogy nemcsak aranyba, illetve aranyba fektető etf-ekbe (tőzsdén kereskedett alapokba) fektet, hanem aranybánya-részvényekbe is, amelyek sokkal rosszabbul teljesítettek az utóbbi fél-egy évben, mint a fizikai arany. A NYSE Arca Gold Bugs-Index (HUI) például, amely 16 aranybánya részvényeit tartalmazza, csak 2-3 százalékkal van egy évvel ezelőtti értéke felett, fél év alatt pedig mintegy hét százalékot esett. Ilyesmi lehet az Access World Gold alap problémája is, amely féléves jelentése szerint sokféle külföldi alapba fektetett, ezek nagy része aranybányaalap volt (például Blackrock BGF World Gold Fund, Craton Capital Precious Metal Fund), hozamai pedig erősen negatívak.

A Budapest Arany Alap vagyonának 25 százalékot meghaladó részét fektetheti a Spider Goldnak is csúfolt híres SPDR Gold Trust nevű, fizikai aranyat vásároló és letétbe helyező etf-be, de emellett elvileg vehet bányarészvényeket is. Félévkor 89 százalékot tartott az említett Spiderben, a többi likvid eszköz volt, bányarészvényeknek semmi nyoma, derivatív ügyleteknek viszont igen, amelyekkel valószínűleg devizakockázatait fedezte.

A harmadik, az MKB Gold Private Banking egy kicsi, viszonylag rövid futamidejű, kétéves zárt végű alap, amelynek jegyeit elvileg a tőzsdén lehetne még megszerezni, ha lenne eladó. A futamidő végén, körülbelül egy év múlva a nemzetközi tőzsdei elszámolóártól függő hozamot fizet ki. De korántsem egyszerűen az áremelkedés mértéke számít, hanem egy bonyolult sávos rendszer van érvényben. Már akkor is viszonylag kedvező, évesítés nélkül 25 százalékos a hozam, ha az arany ára egyszerűen csak nem esik a futamidő alatt. Viszont csak a tőke 85 százaléka védett, tehát extrém esetben 15 százalékos veszteség is érheti a befektetőt.

A kifejezetten aranyra szakosodott alapokon kívül számos nyersanyagalapban is vannak nemesfémek, de vizsgálódásunk eredménye szerint általában csekély mennyiségben. A K&H Nyersanyag augusztus végén tőkéje 26 százalékát tartotta nemesfémekben, az OTP Árupiaci Trend névre hallgató háromtagú sorozatnál pedig 14-15 százalék a súlyuk. A Takarék Invest alapja aktív kezelésű, származtatott alap, amely tőkeáttételes pozíciókat is felvehet és esésre is játszhat. Így kockázata magas, portfóliója pedig gyakran változik, augusztus végén egyáltalán nem volt nemesfém-pozíciója, korábban viszont előfordult. A más nyersanyagalapokba fektető OTP Föld Kincsei utolsó jelentése szerint augusztusban értékesítette vételi pozíciói egy részét, sőt − valószínűleg csak kisebb mennyiségben − short-, tehát eladási pozíciókat is felvett.

Ha valaki nem ragaszkodik a hazai alapokhoz és a forinthoz, külföldi befektetési jegyhez is hozzájuthat itthon, de devizában. Az egyik bank kínálatában például szerepel a Blackrock-féle BGF World Gold Fund, amely aranybányarészvényekbe fektet, és dolláros sorozatai a Morningstar adatai szerint egy év alatt három százalékot veszítettek, január elejétől október 12-ig pedig mintegy 11 százalékot.

A másik módszer a certifikátok vétele, amelyek valamely bank által kibocsátott, az adott mögöttes termék árfolyamát követő értékpapírok. Nálunk a Budapesti Értéktőzsdén lehet ilyeneket megszerezni forintban, az Erste és a Raiffeisen külföldi anyabankja bocsátja ki azokat. Kétfélét érdemes megkülönböztetni, a sima, az arany árát egyszerűen követő úgynevezett befektetési certifikátokat, és a turbó típusúakat, amelyek tőkeáttételesek. Utóbbiak különösen kockázatosnak számítanak, tőkénk rövid idő alatt megtöbbszöröződhet, de töredékére is zsugorodhat.

Aranyalapok hozama
Alap neveBefektetési politikaDevizanem3 havi hozam6 havi hozam1 éves hozam2 éves hozam
Budapest AranyegyébHUF7,415,8
MKB Gold Private BankinggarantáltHUF3,09,9
Access World Gold TrendegyébUSD−17,4−26,0−22,2−6,2
Forrás: Forrás: Bamosz, Napi Gazdaság-gyűjtés

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!