A vártnál gyengébb francia gazdasági aktivitási adatok miatt a nap elején még 295 fölé gyengült az euróval szemben a forint. A vártnál jobb német adatok után azonban valamelyest javult a nemzetközi kockázatvállalási kedv. A forint ennek ellenére egész nap a 295-ös szint körül hullámzott az euróval szemben. Ugyan az euró dollárhoz viszonyított árfolyama továbbra is az 1,33-as szint közelében van, de ennek ellenére az utóbbi hetek bizonytalan nemzetközi hangulata mellett a régió összes devizája gyengül. A régió három devizáját összehasonlítva a január 2-i nyitó szintekkel, a forint 1,15százalékos gyengülése közel a fele koronáénak, ugyanakkor a zloty 2,85 százalékos lemorzsolódásával összemérve kifejezetten kedvezőnek tűnik - hívja fel a figyelmet Bámli Károly, a Commerzbank devizakereskedője, aki szerint továbbra is marad a kitettség a nemzetközi hangulatváltozásnak. Ugyanakkor a rossz híreket azonnal, a jókat kevésbé követi le az árfolyam. Így a forint a 293-298-as szintek között ingadozhat.

Csütörtökön este a forint a dollárral szemben 211-en állt, míg a frankért 237 forintot kellett fizetni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!