A jobb hangulatnak köszönhetően viszont egyelőre nem döngölték a földbe vezető részvényeinket a rossz hírek hatására. A legtöbbet 2,7 százalékkal a Mol veszítette az értékéből. A 17 170 forintos utolsó 430 forintos csökkenést jelentett. Ennek oka az volt, hogy az unió mintegy 30 milliárd forintot szeretne a céggel befizettetni a költségvetésbe. Ez ugyan részvényenként csak 290 forint körüli esést indokolt volna, azonban a befektetők úgy látszik félnek a rosszabbra forduló nemzetközi hangulattól.

Amennyiben ez bekövetkezik vélhetően az OTP is lesz jóval lejjebb, hiszen az előzetesnél jóval magasabb bankadó a profit jelentős részét elviheti az elkövetkező években. Ennek hatása meg is látszott az árfolyam, a hangulatváltozásra legérzékenyebben reagáló részvény ugyanis 2 százalékkal 4825 forintra esett vissza, 25,4 milliárd forintos forgalom mellett. Az FHB esetében is érezhető volt, hogy elfordultak a befektetők a bankpapíroktól, a kisebbik pénzintézet 4 százalékkal 1200 forintra hullott vissza.

A Magyar Telekom árfolyama 0,8 százalékkal 655 forintra emelkedett. Egyedül az elmúlt napokban is kedvencnek számító Richter tudott emelkedni, a gyógyszergyártó 0,7 százalékkal 44 995 forintra drágult. Az Egis is jól szerepelt a nap végére 1,9 százalékkal 19 055 forintra emelkedett.


Így a BUX 1 százalékkal 20 915 forintra esett vissza, míg a decemberi határidős lejárat 1,1 százalékot csökkent, és 21 185 ponton zárt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!