Nem tud esni a részvénypiac - nem úgy a devizák

A BUX 98 pontos, vagyis 0,4 százalékos csökkenéssel zárt, így továbbra is a 23600-as támasz fölött tudott maradni. Érdemben csak az OTP esett.
NAPI, 2011. május 9. hétfő, 17:24

Nem lehet nem észrevenni, hogy a részvénypiacok nem tudnak esni, ezen belül a magyar részvények pedig különösen ellenállóak. Egy-egy komoly devizapár, ami rendesen jóval kisebb volatilitású (ezért is lehetséges ott sokkal nagyobb tőkeááttétel) ma nagyobbat tudott mozdulni, mint a BUX. Itt van például az euró/svájci frank árfolyam, 0,58 százalékos csökkenéssel, de a BUX-nál az usdhuf is nagyobbat, 0,6 százalékot mozdult.

A részvénypiacra visszatérve a záróárak kicsit csalókák, hiszen volt kicsit alacsonyabban, 23500 ponton is a BUX. A Molt egy körben 22850 forintig öntötték le, az OTP pedig járt 6230 alatt is. Zárásra csak az OTP nem javult meg: 6251 forinton végzett a pénteki 6340-nel szemben, ez 1,4 százalékos gyengülés. A bankpapír megítélését ronthatta a dráguló svájci frank: a kereskedés vége előtt a frank egysége 212 forint fölé emelkedett, ami másfél hónapos csúcs.

A Mol végül 23300 forinton zárt, 70 forint pluszban, de a piacán nagy csetepaté zajlott a nap folyamán, ami a magas, 3,2 milliárdos forgalomból is látszik. Segíthette a jó hajrát, hogy az olaj negyed órával a pesti zárás előtt meredeken fölkanyarodott.

Nem dőlt el a további irány a Magyar Telekomban, a részvény jobb híján ott zárt, ahol pénteken, 559 forinton.

Ahogy pénteken az Egis a húszezerrel, ma a Richter próbálkozott meg felfelé kilépni eddigi kereskedési sávjából, de az eladók 38 ezer forintnál nagy számban jelentek meg, és visszapofozták - végül kicsi mínuszban 37650 forinton zárt. Talán majd a holnapi gyorsjelentés nagyobb mozgásra készteti a papírt.

A kisebb papírok főleg a vesztesek között foglaltak helyet, egészen nagy eséseket is lehetett látni körükben. Az Econet és a Csepel is 5 százalékkal lett olcsóbb, a Hybridbox volatilis kereskedés után 3 százalékos mínuszban végzett.

Tovább süllyedt a CIG Pannónia árfolyama, 866 forintos záróára két százalékos gyengülésnek felel meg.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK