Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kedden is izgalmas napja volt a hazai részvénypiacnak, miután előző éjszaka az amerikai kontinensen hatalmasat zuhantak a tőzsdék, a legtöbben itt is nagy esést vártak. Ennek ellenére a nap elején volt egy szerény, egy-másfél százalék körüli BUX-emelkedés, de azután meredek lejtő kezdődött. Délelőtt 11 óra körül a BUX 5,5 százalékos mínuszból fordult, és a nap hátralevő részét lassú felfelé araszolgatással töltötte, hogy azután 2,5 százalékos veszteséggel fejezze be a napot. A 30 milliárd forint feletti részvényforgalom uborkaszezonban sok lenne, pánikhangulatban azonban nem tűnik kiemelkedőnek.
Az OTP a BUX-hoz hasonló pályát írt le, mélypontja 4300 forinton volt, a nap végén azonban már az előző napi záróárat felülről is gyakran kerülgette. A zárószakaszban azonban ismét körülbelül 70 forintot esett, így 4475 forintos záróára 1,5 százalékos esésnek felel meg. A Mol inkább alulteljesítő volt, délben hét százalék feletti mínuszban is járt 16 270 forinton, végül 16 900-on, 4,4 százalékos veszteséggel távozott. Hasonlóan nagy mélységekben járt a Richter is 32 250 forint körül, a nap végére azonban a pozitív tartományba is eljutott, bár azután szerény, 200 forintos mínusszal, 34 500 forinton végzett.
Kevésbé esett a Magyar Telekom nap közben, de a nap végén sem ment fel annyira, utolsó, 502 forintos ára 2,5 százalékos értékvesztés. Sok kisebb vagy közepes, alacsonyabb likviditású részvényt kellett felfüggeszteni 10-15 százalékos esés miatt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!