Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jens Weidmann, a német Bundesbank elnöke szerint az elmúlt napok heves áresése az amerikai és a nemzetközi tőzsdéken egyszerű korrekciónak tekinthető, s nem pedig valamilyen komolyabb összeomlás előfutárának - írja a német DPA hírügynökség. A Mario Draghi egyik legesélyesebb utódjelöltjeként számontartott német jegybankár Balin nyilatkozott a kérdésről, ahol az IMF tartja szokásos évi találkozóját.

Weidmann úgy látja, hogy a nagy áresés elsősorban a technológiai szektor részvényeinek ármozgásához kapcsolódik. A fejleményeket az amerikai helyzettel összefüggésben kell kezelni, azokon tőzsdéken pedig tavasz óta egyes részvények árfolyama nagyon sokat emelkedett. Mindez arra utal, hogy a mostani áresést az egyszerű korrekció kategóriájába kell sorolni - vélte a szakember.

Bár az IMF ülésén több résztvevő is komoly aggodalmát fejezte ki a kereskedelmi háború világgazdaságra gyakorolt potenciális negatív hatásaival kapcsolatban, Weidmann az egyik tudósítás szerint ezzel kapcsolatban egy kicsit enyhébben fogalmazott. Megítélése szerint a globális gazdaságban tapasztalható alacsonyabb növekedési ütem egyelőre természetes folyamatnak tekinthető, s az elmúlt évek magasabb tempóját követő normalizálódásnak tekinthető.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!