Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a piacnyitás előtt kedvezőtlenebb német makroadatok jelentek meg, ennek következtében az európai piacok gyengélkedtek. A nap második felében a hangulatot iránykeresés jellemezte, amely az amerikai piacnyitásra is jellemző volt. A piac a kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos újabb fejleményeket várja.

Kiemelte, hogy a magyar parketten elfogyott a lendület, a BÉT mínuszban zárt, a Mol és az OTP gyengén teljesített. A Mol áttörte az 50 napos mozgóátlagát, a következő támaszszint 3200 forint körül lehet. A kereskedés vége felé népszerűvé vált a Richter, így a gyógyszeripari papír teljesített a legjobban csütörtökön a BÉT-en.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szintén azt emelte ki, hogy a magyar részvénypiacon elromlott a hangulat, amely az elmúlt napok emelkedését követően természetes korrekciónak tekinthető és inkább profitrealizálásról van szó. A magyar tőzsdét mozgató hír nem érkezett.

A Mol 42 forinttal, 1,27 százalékkal 3256 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 210 forinttal, 1,63 százalékkal 12 680 forintra esett, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,32 százalékkal 464 forintra erősödött, forgalma 135,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 1,10 százalékkal 5490 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4363,23 ponton zárt csütörtökön, ez 24,13 pontos, 0,55 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!