Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A német kormány várhatóan jelentősen csökkenti majd a német gazdaság idei növekedésére vonatkozó legutóbbi, ősszel kiadott prognózisát - értesült a német gazdasági lap, a Handelsblatt. Kormányzati körökből származó információkra hivatkozva azt állítják, hogy az új előrejelzésben már csak egy százalékos gazdasági bővüléssel számolnak a korábbi 1,8 százalék helyett.

A kilátások romlásáért alapvetően két tényező tehető felelőssé, az egyik a globális gazdaság várható lassulása, illetve az, hogy még mindig nem tisztázottak az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépésének feltételei. Mindkét folyamat jelentősen befolyásolja az exportvezérelt német gazdaság teljesítményét - írja a lap. Az IMF ezen a héten csökkentette a világgazdaság várható növekedésére vonatkozó előrejelzését és a német gazdaságét is. A Valutaalap az őszi, 1,9 százalékos növekedési prognózisát 1,3 százalékra vitte le Németország esetében.

Látják a fényt az alagút végén

A kormány éves gazdasági jelentése ennek ellenére úgy számol, hogy a fellendülés kitart és 2020-ban ismét erőre kaphat, jövőre már ismét 1,6 százalékos GDP bővüléssel számolhatnak. Az erről szóló jelentést várhatóan jövő szerdán hozzák nyilvánosságra Berlinben, az ebben szereplő előrejelzést az idei teljesítményre vonatkozóan még a jövő hét elejéig módosíthatják.

Az összefoglaló emlékeztet arra, hogy a mostani lendületvesztés a német gazdaságban két kifejezetten jó év után következik be. Tavaly 1,5 százalékkal, az azt megelőző két évben 2,2 százalékkal bővült a német statisztikai hivatal január közepi adatai alapján. A tavalyi negyedik negyedéves teljesítményről ugyan még nem állnak rendelkezésre a végeleges adatok, azonban a statisztikai hivatal munkatársa a lapnak azt mondta, hogy ebben a negyedévben is halvány növekedéssel lehet számolni.

Az üzleti hangulat is romlott

Az ifo gazdaságkutató intézet (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) pénteken publikált januári német üzleti hangulatindexe 1,9 ponttal 99,1 pontra, 2016 februárja óta a legalacsonyabbra csökkent a decemberi 101,0 pontról. A piac kisebb mértékű csökkenést, 100,6-100,7 pontot várt januárra.

Recesszió szélén

A harmadik negyedévben a német GDP 0,2 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, s ha a negyedik negyedévben is visszaesést kellene elkönyvelnie, akkor az azt jelentené, hogy a német gazdaság technikai recesszióba került. A Commerzbank elemzői a lap szerint jelenleg azt feltételezik, hogy a negyedik negyedévben 0,3 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék nagysága. Összességében 2018 már a kilencedik olyan év volt 2010 óta, amelyben a német gazdaság pozitív növekedési számokat produkált. Akkor a német gazdaság a 2009-es, a gazdasági válságot követő recesszióból lábalt ki - emlékeztet az összefoglaló.

Az elmúlt években a német gazdaságot a belső fogyasztói keresleten felül a német vállalatok növekvő beruházási igénye és az ingatlanpiac fellendülése is támogatta. Ezt erősítették a szövetségi államok növekvő kiadásai is. A gazdasági fellendülés és az alacsony kamatkörnyezet a német költségvetésre is jótékony hatással volt. A statisztikai hivatal számításai szerint 2018-ban már ötödik egymást követő évben zárhatott pozitív egyenleggel a német központi költségvetés.

A Magyarország egyik legfontosabb kereskedelmi és üzleti partnere Németország. Az itt jelen lévő német hátterű vállalatok és a nagyarányú export miatt a lassulás a magyar gazdaságra is kihathat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!