Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője enyhe erősödést vár nyitáskor. A pénteki zárást - tette hozzá - a délután megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok befolyásolhatják majd. Varga Zoltán, az Equilor befektetési Zrt. elemzője azt írta, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások híre kedvezően hatott a részvénypiacokra világszerte. A szakértő szerint a BÉT-en folytatódhat a csütörtökön kezdődött pozitív korrekció - írja az MTI.

Pénteken több kibocsátó részvényeivel is felfüggesztik a kereskedést. Az Elmű Nyrt. és az Émász Nyrt., valamint az Opus Global Nyrt. is maga kezdeményezte az intézkedést. Előbbiek részvényeivel kedden lehet újra kereskedni, míg az Opus felfüggesztése péntekre szól.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 130,82 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 39 547,59 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma alacsony, 5,2 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest. A Mol 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2804 forintra erősödött, 883 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,89 százalékkal 12 520 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,69 százalékkal 438 forintra emelkedett, forgalma 217 millió forint volt. A Richter papírok 24 forinttal, 0,50 százalékkal 4780 forintra gyengültek, forgalmuk 854,8 millió forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!