Nevet váltott az Est Media

A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Est Media hétfőtől hivatalosan is Delta Technologies Nyrt. néven folytatja tevékenységét, miután a Fővárosi Törvényszék befejezte a cég nevének, székhelyének és igazgatósági tagjainak megváltoztatását - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2020. március 2. hétfő, 18:22
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A cégbírósági bejegyzéssel a Delta csoport négy tulajdonos-menedzsere hivatalosan is csatlakozik a vállalat igazgatóságához. A Delta hétfői közleményében felidézte: a Delta csoport és az Est Media tavaly júliusban jelentették be, hogy a tőzsdei társaság megvásárolja a Delta Systems Kft. 100 százalékos tulajdonrészét a Delta csoport holdingcégétől, a Deltagroup Holding Zrt.-től, amely pedig a tőzsdei társaság fő részvényesévé válik.

A Fővárosi Törvényszék által hétfőn bejegyzett változásokról az Est Media Nyrt. tavaly október 1-jén megtartott rendkívüli közgyűlése határozott.

A Delta Technologies az informatikai piacon jelenleg is meghatározó pozíciójának további erősítése érdekében a portfóliójába illeszkedő felvásárlásokat, illetve a saját termék- és szolgáltatáspaletta bővítését, valamint a pénzügyi eredmények további növelését tervezi.

A változások a Delta Technologies tőzsdei jelenlétét is érintik, amelynek részvényazonosítója a Budapesti Értéktőzsdén az "ESTMEDIA" tickernévről "DELTA" tickernévre módosul.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tlg01, 2020.03.03 06:49

hátha ettől feltámad a bét legmutyibb
részvénye
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html