A Reuters hírügynökség kedden három forrásra hivatkozva azt közölte, hogy a legnagyobb kínai internetes kereskedelmi portál akár 20 milliárd dollár értékben dob piacra részvényeket a hongkongi tőzsdén.

Az Alibaba 2014-ben vont be 25 milliárd dollár tőkét részvénykibocsátással a New York-i tőzsdén.

Az Alibaba a hongkongi részvénykibocsátásból származó forrást beruházásokra fordítaná a technológiai ágazatban. A hírügynökség által idézett források úgy tudják, hogy az Alibaba az elképzelések szerint valamikor a második fél évben bocsátaná ki részvényeit Hongkongban.

Az Alibaba piaci tőkeértéke meghaladja a 400 milliárd dollárt, és ezzel a legnagyobb tőzsdén jegyzett kínai cég.

A március végével záródott pénzügyi évben az Alibaba forgalma az előző évhez képest 51 százalékkal, 376,844 milliárd jüanra (56,152 milliárd dollárra) nőtt. Az adózott eredménye pedig 87,600 milliárd jüan (13,053 milliárd dollár) lett az egy évvel korábbi 80,234 milliárd jüan (11,955 milliárd dollár) után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!