Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem csak magyarországi jelenség, de nemzetközileg is megfigyelhető tendencia az, hogy egy-egy kibocsátó társaság értékpapírjainak likviditása általában a hazai piacon a legnagyobb. A kibocsátott értékpapírok likviditása pedig fontos a kibocsátók számára, hiszen az első kibocsátás gyakran csak belépőként szolgál a nyilvános tőkepiaci szerepléshez, azzal nem csak egyszeri tőkebevonást hajt végre az adott vállalat, de egy fontos és olcsó finanszírozási csatornát is megnyit, amelyen keresztül ha szüksége van rá, hatékonyan tud tőkét bevonni működéséhez, fejlődéséhez. Ehhez azonban szükséges, hogy a kibocsátott értékpapírokkal annak másodpiacán megfelelő likviditás mellett lehessen kereskedni.


A legutóbbi felügyeleti jelentés szerint a hazai értékpapírok kereskedésének mintegy 70-80 százaléka bonyolódik itthon - mondta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája. Fontos, hogy a másodpiac likvid legyen, mivel az minél likvidebb, általában annál transzparensebb is egyben - tette hozzá a szakember. De nem csak a likviditás miatt fontos a hazai pálya a kibocsátóknak, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar kibocsátók lényegesen nagyobb figyelmet kaphatnak itthon, mint külföldön. Az elemzői és a befektetői figyelem sokkal erősebb a hazai szereplőkkel szemben, a befektetők  ún. "home bias" miatt, elfogultabbak a saját piacukkal kapcsolatban.

Ráadásul egy hazai kibocsátó számára valamelyik magyar indexbe - legyen az BUX, vagy BUMIX - való bekerülés korántsem elérhetetlen cél, míg a nagyobb nemzetközi indexek esetében ez nehezebb. Az indextagság viszont előnyökkel jár. Az indexeket követő befektetési alapok és befektetők ennek alapján vásárolnak az adott cég részvényeiből,  ez ma már eléggé elfogadott stratégiának minősül. Amennyiben valaki index tag, nagyobb az irányába érkező befektetői pénzáramlás - mutatott rá Móró.

Hozzá kell tenni, hogy a hazai intézményi befektetők rendelkezésére álló befektetésre váró összegek nagysága az utóbbi években jelentősen lecsökkent, elsősorban a magánnyugdíjpénztárakkal történt változások miatt mondta a szakértő. A befektetési alapoknál azonban érezhető növekedés, ennek kapcsán fontos megjegyezni, hogy ma már minden alap globálisan gondolkodik, tehát a növekedés nem feltétlen a magyar piacon csapódik le.

A magyar kibocsátók számára nem csak a likviditás és az elérhető befektetői kör miatt fontos a hazai piacon való szereplés. Egyéb előnyök, amelyek a tőzsdei szerepléssel együtt járnak, például a fogyasztói ismertség, bizalom növelése és a marketinghatás is a Budapesti jegyzéssel jelentkeznek a leginkább.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!