A felerősödő félelmek miatt a befektetők minden kockázatosabb eszköztől szabadultak, ami természetesen a forintot is negatívan érintette. Az euró árfolyama pénteken reggel 252,50 forintnál állt, majd délutánra egészen 253,70-ig jutott a jegyzés. Ötkor 253 forinton jegyezték a közös európai devizát, szemben az egy nappal korábbi 250 forinttal. A dollár szintén erősödött, egy zöldhasúért a csütörtök esti 182,5 forintos szint után pénteken késő délután 185,20 forintot kellett adni a bankközi devizapiacon. Geszti Pál, az ING devizakereskedője hangsúlyozta, hogy a forint sorsa attól függ, hogy elmélyül vagy megoldódik a tengerentúlról indult, de mára Európát is elérő hitelezési válság. Rosszabb esetben, ha nem sikerül rövid időn belül helyreállítani a rendet, akkor egy jelentősebb forintgyengülés sem zárható ki - fogalmazott a szakember, hozzátéve: egyelőre pontos számokat könnyelműség lenne mondani.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!