A ma reggeli kereskedésben ismét 314 forint fölé kúszott az euró árfolyama a forinttal szemben, ezzel január vége óta immár harmadszor teszteli a keresztárfolyam ezt az ellenállási szintet. Látszik, hogy eddig ez a szint megálljt tudott parancsolni a forint gyengülésének, azonban egy-egy technikai szintről érdemes tudni, hogy minél többször teszteli az árfolyam, annál inkább gyengül annak ereje.

A 314 forintról eddig rendszerint a 308,2 forint körüli szintig tudott visszapattanni a jegyzés, ezzel a korábbi forintgyengülés ereje átmenetileg megtört és sávozásban dolgozta le a túlvett állapotot az euró a forinttal szemben. Ez azonban semmiképpen nem jelent még trendfordulót, s a sávozó mozgásról illik tudni, hogy az esetek többségében inkább konszolidációs alakzatnak tekinthető, semmint trendfordítónak.

EUR/HUF napos
Kép: Alfatrader


Ha áttörne a 314 forintos ellenállási szint, akkor a sávozásból számított célárfolyam a sáv szélessége szokott lenni, ez jelen esetben egy mintegy 6 forintos további euró erősödést vetítene előre első körben, ami a 320 forintos euróárfolyamot jelentené. Mivel a szintet még nem törte át a kurzus, érdemes lehet azt a forgatókönyvet is megvizsgálni, mikor lenne egyértelmű jele a pozitív trendfordulónak.

Erre a mostani helyzetben akkor lehetne gyanakodni, ha a kurzus visszaerősödne a 306-308 forintos zóna alá, ekkor ugyanis trendfordító alakzatunk is, s itt húzódik jelenleg az 50 napos mozgóátlag is. innentől lefelé technikailag fontos szintek tömkeleg várja az árfolyamot, az ezen való áthaladáshoz olyan szintű fundamentális fordulatra lenne szükség, aminek egyelőre semmilyen jelét nem tapasztalni. A helyzet változatlan, nincs arra utaló jel, hogy az MNB magasabb kamatokban gondolkodik, s egyelőre arról érkeztek hírek, hogy a forint gyengülése nem is aggasztja a jegybankot. Az ilyen üzenetek pedig nyilván nem forinterősítő hatásúak az ukrajnai helyzet miatt meglehetősen ideges nemzetközi hangulatban.

Sajnos hosszabb távon sem lehet sok jót felfedezni a forint árfolyamgrafikonján. A mozgóátlagok felfelé mutatnak, csökkenő trendvonalunk nincs, ellenben érvényben van nemcsak egy rövidebb, de egy hosszabb távú, többéves emelkedő trendvonal is. Ráadásul még nem teljesült a tavaly mintegy 8 hónap leforgása alatt kiépült hosszabb távú háromszögből számolt 318-320 forintos célár sem, s ez is sejteti, hogy a kurzusnak van keresnivalója a jelenleginél magasabb régiókban is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!