Az Ajánlattevő valamennyi érvényesen felajánlott részvényt átvette. Az E.On Hungária Zrt. közvetlen befolyása az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt.-ben korábbi részvényeivel együtt 26,82 százalékról 29,65 százalékra, a vele összehangoltan eljáró személyekkel együttes befolyása pedig 81,08 százalékról 83,92 százalékra nőtt.

A Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Nyrt.-ben az E.On Hungária közvetlen befolyása korábbi részvényeivel együtt 27,25 százalékról 27,82 százalékra, a vele összehangoltan eljáró személyekkel együttes befolyása pedig 82,50 százalékról 83,07 százalékra nőtt.

Az E.On Hungária októberben tett nyilvános vételi ajánlatot az Elmű tízezer forint névértékű törzsrészvényeinek megvásárlására, részvényenként 34 585 forintos áron és az Émász által kibocsátott, tízezer forint névértékű törzsrészvények megvásárlására részvényenként 31 701 forintos áron. Az ajánlat elfogadására november 7. és december 6. között volt lehetőség.

Az E.On október 4-én jelentette be, hogy keretmegállapodást kötött az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel és az Opus Global Nyrt.-vel, hogy stratégiai eszközcseréken keresztül optimalizálja üzleti portfolióját. Mint közölték, szeptember 18-án az E.On SE megszerezte az RWE 76,8 százalékos tulajdonrészét az innogy SE-ben (Magyarországon az innogy az Elmű és az Émász többségi részvényeseként van jelen), október 2-án pedig megvásárolta az EnBW (Energie Baden-Württemberg) csoport 27 százalékos Elmű és Émász részvénycsomagját.

Az E.On Hungária tulajdonosa, az E.On Beteiligungen GmBH október 3-án elvi keretmegállapodást kötött az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel (amely részvényes az Elműben és az Émászban is), valamint az Opus Global Nyrt.-vel. A megállapodás részeként az E.On-nak szándékában áll megszerezni az MVM Elmű és Émász részesedését több más tranzakciós lépéssel együtt, amelyekkel egy kiegyensúlyozott és optimalizált portfoliót hoz létre, továbbá lehetővé válik az innogy csoport gyors integrációja Magyarországon - közölték.

Az Elmű és az Émász papírjaival a BÉT standard kategóriájában kereskednek. Az Elmű részvényeinek záróára hétfőn 33 400 forint volt, nem változott az előző záróárhoz képest, az elmúlt egy évben a legalacsonyabb ára 27 000, a legmagasabb 34 400 forint volt. Az Émász hétfőn 30 200 forinton zárt, 200 forinttal, 0,66 százalékkal alacsonyabban az előző záróárnál, az elmúlt egy évben minimuma 23 800, maximuma 31 600 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!