A napi átlagforgalom 10,4 milliárd forintra nőtt az augusztusi 8,6 milliárdhoz képest, és magasabb a tavaly szeptemberi 9,1 milliárdnál is.

Szeptemberben a feltörekvő piacok inkább lefelé korrigáltak a devizák gyengülése és a magas török kockázatok miatt. A negatív trend a budapesti piacot is érintette, valamennyi nagy forgalmú részvény árfolyama ereszkedett. A hónap utolsó kereskedési napja azonban egymaga 2 százalékos erősödést hozott, így a részvényindex végül minimális csökkenéssel zárt augusztushoz képest.

A vezető papírok közül a Mol 4,5 százalékkal erősödni tudott, 3000 forinton zárt szeptember végén, forgalma 45,2 milliárd forintot tett ki. A Richter Gedeon árfolyama esett a leginkább, 5,8 százalékkal 5210 forintra, a gyógyszeripari papírral 36,3 milliárd forint értékben kereskedtek. Az OTP 111,3 milliárd forintos forgalom mellett 0,4 százalékkal gyengült, 10 320 forint volt a havi záróára. A Magyar Telekom árfolyama 3 százalékkal 400 forintra csökkent, havi forgalma 4,4 milliárd forintot ért el.

A befektetési szolgáltatók rangsorában szeptemberben is a Concorde Értékpapír állt az élen, 129,7 milliárd forintos forgalmával. Második lett a listán a Wood & Company, 107,7 milliárd forintos kereskedési értékkel, a harmadik helyen pedig az Erste végzett 55,6 milliárd forintos forgalommal.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!