Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az almásfűzítői társaság palackos és autógáz értékesítéssel foglalkozik, előbbi hatósági áras, és a rezsicsökkentés jegyében december elejétől 10 százalékkal olcsóbb termék. A gázértékesítő anyavállalatot az árvíz is sújtotta, Duna-parti telephelyét júniusban hetekig meg sem lehetett közelíteni, ennek ellenére a tavalyi 162 millióról 62 millióra tudta mérsékelni veszteségét és ha lassan is, de halad a reorganizációval.

A KEG 70 százalékos tulajdonában álló másik tőzsdei cég, a már régóta alvópapírnak számító takarmányelőállító Visonka Nyrt. szintén veszteséges volt, így a konszolidált számok a tavalyinál árnyalatnyival kisebb, 2274 milliós árbevétel mellett 112 milliós veszteséget mutatnak.

A KEG konszolidált saját tőkéje 3,4 miliárd forint, amely első pillanatra igen szép számnak látszik a kevesebb, mint félmiliárdos tőzsdei kapitalizációhoz viszonyítva (mai tőzsdei átlagárfolyama 32 forint), ám a jelentés öt különböző peres ügyet is említ, amelyekben a KEG általában első vagy másodfokon vesztes félként fellebbezett és jogerős döntésre vár. Ezek kockázata a rossz esetben várható NAV pótlékokat és kamatokat is beleszámítva meghaladhatja a 200 millió forintot. Ráadásul a Visonka vevőinek fizetési hajlandóságáról sem ír jókat a gyorsjelentés, így a jelentős hitelállománnyal működő KEG kilátásai nem igazán fényesek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!