Növekvő forgalomról jelentett a Bookline

A Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyrt. (Bookline) az év első kilenc hónapjában 2,54 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, amely 4,3 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Bookline I-III. negyedévi jelentésében a BÉT honlapján.
MTI-Eco, 2010. november 16. kedd, 19:42
Fotó:

A 95 százalékban a Közép Európai Média és Kiadó Zrt., 5 százalékban pedig egyéb intézményi és magánbefektetők tulajdonában lévő Bookline könyv és egyéb termékek kis- és nagykereskedelmi forgalmából származó árbevétele több mint 2,3 milliárd forint volt. Ezen belül továbbra is a könyv kiskereskedelem árbevétele képviselte a legnagyobb arányt. Az egyéb termékek forgalma az első három negyedév során meghaladta a 12 százalékot, míg a nagykereskedelmi forgalom aránya 15 százalék körül alakult.

A Bookline belföldi értékesítésből származó nettó árbevétele 2336 millió forint, míg az exportértékesítésből szerzett nettó árbevétele 204 millió forint. Az összes nettó árbevételen belül a belföldi bevétel 3 százalékkal, az export értékesítés volumene 23,1 százalékkal emelkedett.

Az értékesítésből származó bevételek között több mint 53,9 millió forintot tesznek ki a vásárlók által fizetett szállítási díjak, a hirdetési bevételek közel 77,3 millió forintot. Az értékesítéshez közvetlenül kapcsolódó költségek közül a szállítási költségek közel 97 millió forintot, míg a csomagolási költségek összege több mint 19,3 millió forint volt.

Az anyagjellegű ráfordítások 2220 millió forintot tettek ki, és közel 32 millió forinttal, 1,5 százalékkal haladták meg az egy évvel ezelőtti értéket. Az eladott áruk beszerzési értéke, valamint csomagolási és szállítási költségek nélkül számított anyagjellegű ráfordítások értéke 400 millió forint volt, 15,5 százalékkal több a 2009-es első három negyedévinél.

A forgalom növekedése a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt elmaradt a tervezettől, illetve a korábbi évek növekedési ütemétől. A társaság az első három negyedév során 23,1 millió forint EBITDA-t - kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt - ért el, szemben a tavalyi első három negyedévi 70,4 millió forintos EBITDA veszteséggel. A cég az időszakot 84,2 millió forintos mérleg szerinti veszteséggel zárta. Ez 94 millió forinttal kevesebb, mint az előző év azonos időszakának 178 millió forintos mérleg szerinti vesztesége.

A Bookline mérlegfőösszege 2010. szeptember 30-án 1.991 millió forint volt, 58 millió forinttal, 3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A társaság saját tőkéje 1,181 milliárd forint volt 2010 első három negyedévében, ami 7,8 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakának saját tőkéjével. A 491,25 millió forintos jegyzett tőke nem változott.

A Bookline papírjaival a Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájában kereskednek, a papírra utoljára 2010. november 12-én kötöttek üzletet, záróára 509 forint volt. A Bookline egy éves maximumértéke 739, egy éves minimuma 401 forint.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK