Nullszaldóra törekszik a KEG

Konzervatív üzletpolitikára tért át a KEG az elmúlt három hónapban, miután igyekeztek az előző időszak összes rossz üzletét lezárni – mondta a Napi megkeresésére Pimper Richárd, a cég operatív vezérigazgatója. A KEG az idén nullszaldó közeli eredményre törekszik.
Deák Bálint, 2010. szeptember 16. csütörtök, 18:57

A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Az év végére közel nullára szeretné csökkenti az első félévben elszenvedett 200 millió forintos veszteségét a KEG - mondta a Napinak a cég néhány hónapja kinevezett vezérigazgatója. Pimper Richárd hangsúlyozta, hogy a féléves rossz számok annak voltak betudhatók, hogy a korábbi rossz üzleteket lezárták, és igyekeztek teljesen tiszta helyzetet teremteni. A féléves 300 millió forint árbevétel után így éves szinten a gázüzletből 800-900 millió forint bevételt várnak, míg a korábban apportált Visonka Zrt. éves 2,5-2,6 milliárd forintos árbevételének második félévi számai is már a KEG számaiban jelennek meg.

Pimper azt is elmondta, hogy konzervatív üzletpolitikára térnek át, ami azt jelenti, hogy nem szeretnének olyan számokat bedobni a köztudatba, amelyek nem tarthatók. Pimper hozzátett, hogy korábban az operatív irányításban történtek furcsaságok, ezért valószínűleg feljelentéseket is tesznek. Emellett a cég teljes vezetőváltáson ment, illetve megy keresztül.

Az elmúlt napokban bejelentett két megállapodással kapcsolatban a vezérigazgató elmondta: a pontos számokat azért nem közölhetik, mert azok a szerződések szerint nem nyilvánosak, ugyanakkor a Mollal kötött bértárolási megállapodásról annyit azért elárult a cégvezető, hogy az a KEG 5000 köbméteres kapacitásának egy részére szól, a mennyiség ugyanakkor rugalmasan változtatható, de ettől több száz millió forintos árbevételt remélnek évente.

A KEG-nek korábban is volt szerződése a Mollal, de azok előnytelenek voltak a cég számára. Pimper beszélt arról is, hogy további két-három megállapodásról is tárgyalnak a legnagyobb magyar olajcéggel, általuk szorosabb üzleti kapcsolatba léphetnek hosszabb távra. A KEG ezenkívül a Suzukival is hasonló nagyságrendű megállapodást kötött PB-gáz-ellátásra, amelynek beruházási igénye 100 millió forint körül van.

A KEG-részvények árfolyama eközben már egy hete rakétaként száguld a Budapesti Értéktőzsdén, a múlt hetet még 100 forint alatt kezdő papír tegnap már a sokadik limites emelkedés után 270 forint körül járt, úgy, hogy a kereskedés végén még 500 ezer darab részvény volt a könyvben vásárlói oldalon. A 270 forintos árfolyamon a cég kapitalizációja meghaladja a 2,3 milliárd forintot, ez még mindig elmarad a féléves jelentésben kimutatott 3,5 milliárd forintos sajáttőke-értéktől (igaz, ez a sajáttőke-érték az idei első félévben hízott jelentősen a tőkeemeléssel párhuzamosan, s mintegy 1,7 milliárd forintnyi goodwillt is tartalmaz). Mindezt mindennap hatalmas forgalom mellett, az emelkedés első négy napján a forgalom meghaladta a hárommillió darabot, ami 20 százalékkal magasabb a 28 százaléknyi közkézhányadnál.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megalodon, 2010.09.16 21:52

Elég betenni a részvénykibocsájtáskor összeszedett milliárdokat a bankba , nem kell csinálni semmit sem, ha a lové még megvan...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html