A december végével záródott három hónapot a bank 400 millió euró adózott eredménnyel zárta, az egy évvel korábbi 47 millió euró veszteség után.

A rossz hitelekre félretett tartalék összege 67 százalékkal 181 millió euróra esett, miközben a nettó kamatjövedelem 17 százalékkal 1,62 milliárd euróra nőtt.

A vagyona alapján harmadik legnagyobb holland bankot 2008-ban vonták állami ellenőrzés alá. Erre azután került sor, hogy a belga-holland Fortis bank és biztosító egy konzorcium tagjaként előzőleg, 2008 őszén részt vett az ABN Amro bank szétdarabolásában és megvásárlásában. A Fortis azonban túlvállalta magát, és válságba került, ezért előbb államosították, majd eladták.

Az ABN Amro privatizációja az idén kezdődik a tervek szerint. Az állam tőzsdén értékesíti részesedésének egy részét. A bank részleteket nem ismertetett pénteken.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!