Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az aranyhívő befektetők figyelmét rendszerint elkerüli a másik nemesfém árfolyama, pedig ez utóbbi több mint 70 százalékkal emelkedett egy év leforgása alatt, míg az aranyé alig tudott egy kis pluszt felmutatni. Ráadásul a CNBC által megkérdezett szakértők szerint még van hová mennie az árfolyamnak, a gazdaságok újraindításával ugyanis nőhet a kereslet a nyersanyag iránt.

Az ezüst ára tegnap már a 27 dollárt nyaldosta unciánként, míg egy évvel ezelőtt 16 dollár alatt járt, ehhez képest az arany alig 6 százalékkal tudott drágulni ugyanezen idő leforgása alatt. Márpedig az ezüst nagyon fontos alapanyaga számos terméknek, a fotózásban, ékszerként és érmék formájában egyaránt keresett a mindennapokban. Jó vezetőképessége és tartóssága miatt számos felhasználási területe van, a számítógépekben, a mobiltelefonokban és az autózásban is használják, nem beszélve arról, hogy vírusölő hatása miatt a gyógyászatban is fontos szerep jut neki. A Silver Institute nevű szövetség adatai szerint a globális ezüstfelhasználás 2021-ben eddig meghaladta a kínálat mennyiségét, így nem csoda az árfolyam emelkedése.

Ole Hanson, a Saxo Bank vezető árupiaci stratégája szerint az ezüst iránti kereslet csak mintegy 50 százaléka származik az ipari felhasználóktól, a maradék a befektetők részéről jelentkezik. Ennek ellenére az áremelkedés nagy része most az ipari felhasználóknak köszönhető szerinte, ezt a nézetet támasztja alá, hogy más ipari fémek iránti kereslet is jelentősen nőtt, elég csak a réz árának duplázódására gondolni. A zöld energiák irányába történt elmozdulás is növelhette a keresletet, az ezüstöt ugyanis használják a napelemek gyártásához is.

Az ezüst unciánkénti árfolyama dollárban
Kép: stooq.com

A kereslet növekedéséhez természetesen hozzájárult az is, hogy az elmúlt egy év masszív kormányzati és jegybanki ösztönzőcsomagjai miatt jelentősen nőttek az inflációs félelmek. Ez ellen pedig rendszerint fedezeti eszközként kezelik a nemesfémeket. A félelmeket igazolni látszik a szerdai amerikai inflációs adat is, amely szerint áprilisban éves alapon már 4,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

Ha az arany drágulni kezd, akkor az ezüst is rendszerint ezt teszi, csak sokkal jobban. Ezért az ezüsttel foglalkozó befektetők egy szemmel mindig nézik az aranyat, a dollárt és a kamatszinteket - írta Hanson.

Az ezüst árfolyama még jelentősen elmarad 2011-ben elért csúcsától, akkor majdnem sikerült elérnie az 50 dolláros szintet. Azonban hosszútávon a kereslet nem úgy tűnik - Hanson szerint -, hogy csökkenne. A visszafogott kínálat ugyanis várhatóan a zöld energiákra történő átállás miatt növekvő kereslettel találkozhat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!