A tavalyi nehéz év után most nagyon szép első féléven vannak túl a hazai nyugdíjpénztárak. A nyilvánosságra hozott árfolyamadatok alapján nincs olyan portfólió, amelyiknek az árfolyama ne emelkedett volna, azoké az alapoké pedig, amelyek legalább mérsékelt kockázatot vállaltak, a hozam meghaladta az infláció mértékét, vagyis reálhozam van.

Nagy kockázat nagy nyereség

A legmagasabb kockázatot vállaló portfóliók érték el a legmagasabb hozamot az első félévben. Az önkéntes nyugdíjpénztári alapok közül az első helyezést az OTP Dinamikus portfóliója szerezte meg, a 90 százalékban részvényeket vagy részvényekhez hasonlóan kockázatos eszközöket tartó alap árfolyama 12,26 százalékot emelkedett. A második legjobban teljesítő portfólió az Allianz kockázatvállaló alapja lett több mint 10 százalékos hozammal.

A többi növekedési alap - ezek legalább 40 százaléknyi részvényt tartanak - is kiváló formát hozott, 6-9 százalék közötti hozamot értek el hat hónap alatt. Kiemelkedően jól teljesített az Aegon Megatrend (korábban klímaváltozás) néven futó alapja, amely olyan cégekre fókuszál, amelyek a klímavédelemből, az éghajlatváltozás elleni küzdelemből profitálhatnak. Ennek az alapnak a befektetői csaknem 9 százalékos hozamot értek el az első félévben.

A legjobban teljesítő önkéntes pénztári alapok (2019. első félév)
PénztárPortfólióHozam
OTPDinamikus12,26%
AllianzKockázatvállaló10,34%
AegonMega Trend8,96%
OTPNövekedési8,68%
AranykorLendület7,53%
AegonNövekedési7,45%
BudapestAktív7,44%
AllianzNövekedési7,23%
ErsteLendület7,06%
PannóniaNövekedési7,01%
MKBNövekedési6,70%
OTPKiegyensúlyozott6,58%
Forrás: Napi.hu-számítás

A legnagyobb önkéntes nyugdíjpénztári alapok a kiegyensúlyozott portfóliók, amelyek jellemzően 25-40 százalékos arányban tartanak részvényeket. A pénztárak ezen a kategórián belül is sokszor többféle alapot kínálnak magasabb és alacsonyabb részvényaránnyal. A tágabban vett kategórián belül 3,81-6,58 százalék közötti alakultak az első félévben a hozamok, ami azt jelenti, hogy minden alap bőven reálhozamot ért el.

Biztos reálhozam

A legnagyobb hazai önkéntes nyugdíjpénztári portfólió az OTP kiegyensúlyozott alapja 6,58 százalékos hozamával a kategória legjobbja lett. Az Aegon és az Aranykor kiegyensúlyozott portfóliói is 5 százalék fölött teljesítettek. A kiegyensúlyozott kategórián belül az óvatosabb, kevesebb részvényt tartó alapok is körülbelül 4 százalékot szedtek magukra. Az Aranykor Harmónia árfolyama 4,18, az OTP óvatos alapé 3,89 százalékkal emelkedett.

Alacsony kamatkörnyezet

Azok a nyugdíjalapok, amelyek sok állampapírt tartanak, az idén is gyengébben szerepeltek. Az állampapír-piaci hozamok estek 2019 során, ami azt jelenti, hogy az állampapírok ára emelkedett, ennek köszönhetően még a legminimálisabb kockázatot vállaló pénzpiaci alapok árfolyama is nőtt. A bennük lévő pénz értéke persze nem biztos, hogy tartja magát a jelenlegi infláció mellett, amely májusban éves szinten 3,9 százalékos volt.

A klasszikus alapok között is volt azért, amelyik ennek dacára szép hozamot ért el. A Honvéd nyugdíjpénztár alapja 3,4 százalékot emelkedett fél év alatt, ami éves szinten 6,91 százalékos hozam lenne. A legtöbb klasszikus vagy pénzpiaci alap azonban várhatóan nem lesz képes az idén sem a reálhozamra. A szakértők is azt szokták javasolni, hogy azok, akiknek még több évük, évtizedük van hátra a nyugdíjig, tartsák a pénztári megtakarításukat valamilyen nagyobb kockázatot vállaló alapban, hosszútávon ugyanis ezek jobban teljesíthetnek.

A magánkasszákban is megérte maradni

Az immár nyolc éve államosított magánnyugdíjpénztárak maradó tagjai sem panaszkodhattak. Ezekben a pénztárakban a növekedési portfóliók voltak a legnagyobbak, hiszen a zömébe fiatal tagságot ezekbe sorolták be. Az 40 százaléknál több részvényt tartó alapok árfolyama az első félévben 5,97-7,25 százalékkal emelkedett, a legjobban ezúttal a MKB tagjai jártak.

Magánnyugdíjpénztárak féléves hozama
PénztárPortfólióHozam
BudapestKlasszikus1,21%
BudapestKiegyensúlyozott4,80%
BudapestNövekedési6,39%
HorizontKlasszikus1,46%
HorizontKiegyensúlyozott5,09%
HorizontNövekedési5,97%
SzövetségKlasszikus0,09%
SzövetségKiegyensúlyozott5,28%
SzövetségNövekedési6,92%
MKBKlasszikus1,44%
MKBKiegyensúlyozott4,60%
MKBNövekedési7,25%
Forrás: Napi.hu-számítás

A kiegyensúlyozott alapok 4,6-5,28 százalékos pluszban állnak egy félév után, a méretüket tekintve legkisebb klasszikus alapok árfolyama pedig 0,09-1,46 százalékot emelkedett. A klasszikus alapok kivételével minden magán-nyugdíjpénztári alap reálhozamot termelt az idén, amit, ha a tagok úgy döntenének, hogy visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe, megkaphatnak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!