Nagyszerű hírt kaptak a leendő nyugdíjasok

Gyors tempóban jönnek vissza az nyugdíjpénztári alapok az első negyedéves zuhanás után. A második negyedév jól sikerült, a veszteség nagyobbik részét ledolgozták az alapok.
Herman Bernadett, 2020. július 7. kedd, 07:08
Fotó: Indamedia

Nagyon gyorsan tornázzák le a tavaszi tőzsdei összeomlás hatását a hazai nyugdíjkasszák. A koronavírus-járvány miatti árfolyamesést a pénztárak is megszenvedték, március végén az önkéntes nyugdíjpénztári portfóliók egy-két kivételtől eltekintve mínuszban álltak, volt olyan alap, amelynek az árfolyama 18,66 százalékot esett. A második negyedévben viszont a tőzsdék emelkedésével párhuzamosan a pénztári alapok árfolyama is emelkedni kezdett, és az első három hónap bukásának nagyobbik részét sikerült is ledolgozniuk.

Az MNB aggódott

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemrég publikált fogyasztóvédelmi kockázati jelentésében még arról írt, hogy bár a pénztárak 2019-ben szektorszinten­ magas­ hozamokat ­produkáltak,­ ­a­ koronavírus­ terjedése­ okozta­ egészségügyi­ veszélyhelyzet­ gazdasági­ következményei­ miatt­ a­ 2020.­ évi­ hozamkilátások­ nem­ kedvezők. Az MNB jelentős kockázatként azonosította, hogy 2020 első felében negatív hozamok várhatók, és ez kedvezőtlenül hathat a pénztárak üzleti modelljére, fenntarthatóságára. A pénztárak ugyanis a nem fizető tagok - az 1,1 milliós tagság fele ilyen - számláiról is vonhatnak el pénzt a működésükre, de csak a pozitív hozamból, ha viszont esnek az árfolyamok, akkor ez a bevételi forrásuk megszűnik.

Az MNB figyelmeztette a pénztártagokat, ne vegyék ki a mínuszok láttán a megtakarításukat, és helyesen tették, akik megfogadták ezt a tanácsot. A második negyedévben az önkéntes nyugdíjpénztári alapok kivétel nélkül pozitív hozamot értek el az intézmények által publikált árfolyamadatok szerint. Az időszak nyertese az Aegon Megatrend alapja lett. Ez a portfólió olyan cégek részvényeibe fektet, amelyek a klímaváltozás, illetve más globális trendek nyertesei lehetnek. Az első negyedévben az alap árfolyama ugyan csaknem 9 százalékot esett, a másodikban viszont több mint 15 százalékot emelkedett, ennek köszönhetően az idén a járványhelyzet dacára is már több mint 5 százalékos pluszban áll.

Önkéntes nyugdíjpénztárak féléves hozama
NyugdíjpénztárPortfólióFéléves hozam
AegonMega Trend5,10%
AegonSzakértői abszolút hozam-4,54%
AegonNövekedési-4,34%
AegonKiegyensúlyozott-1,72%
AegonKlasszikus-0,24%
AllianzKockázatvállaló-8,22%
AllianzNövekedési-3,12%
AllianzKiegyensúlyozott-0,72%
AllianzSzolgáltatási-0,34%
AllianzKlasszikus-0,07%
AranykorLendület-1,70%
AranykorEgyensúly-1,04%
AranykorHarmónia-1,01%
AranykorCsendélet-0,65%
BudapestAktív-3,60%
BudapestBebiztosító-0,47%
ErsteLendület-3,48%
ErsteBázis-2,57%
ErsteKiszámítható-0,07%
ErsteSzolgáltatási-0,24%
HonvédNövekedési-4,75%
HonvédKiegyensúlyozott-3,21%
HonvédKlasszikus-1,08%
HonvédPénzpiaci0,08%
MKBNövekedési-4,41%
MKBKiegyensúlyozott-3,22%
MKBKlasszikus-1,02%
MKBKiszámítható0,05%
OTPDinamikus-4,91%
OTPNövekedési-2,87%
OTPKiegyensúlyozott-1,03%
OTPÓvatos-0,37%
OTPSzolgáltatási-0,12%
OTPKlasszikus-0,04%
OTPKockázatkerülő0,01%
PannóniaNövekedési-4,89%
PannóniaKiegyensúlyozott-2,08%
PannóniaKlasszikus-0,39%
PannóniaSzolgáltatási-0,30%
Forrás: Napi.hu számítás

A részvényeket magas arányban tartó portfóliók estek a legnagyobb mértékben az első három hónapban, de ugyanezek pattantak is vissza a leggyorsabban, ezek árfolyama minimum 5 százalékkal nőtt, de volt olyan alap, amelyik több mint 14 százalékot szedett magára. Az OTP Dinamikus alapja volt az első negyedév egyik vesztese, miután 17,11 százalékot esett, a második negyedévben ez az alap 14,72 százalékot emelkedett. Ennek köszönhetően ez az alap már kevesebb mint 5 százalékos mínuszban jár az év eleje óta. A többi magas - minimum 40 százalékos - arányban részvényt tartó alap is hasonló arányban javított, március végén ezek a portfóliók 9-19 százalék közötti mínuszban jártak, ebből június végére 1,7-8,2 százalékos veszteség maradt.

Fogy a veszteség

A kiegyensúlyozott nyugdíjpénztári alapokban van a legtöbb pénztári megtakarítás, ezek a legnagyobb portfóliók. Ezek árfolyama is kedvezően alakult a második negyedév során. Az első negyedévben a 25-40 százalékos részvényarányt tartó alapok árfolyama még körülbelül 4-7 százalékot esett, a második negyedévben azonban ugyanezek az alapok már 3,7-6,7 százalékos emelkedtek. Ez nem volt ugyan elég ahhoz, hogy az év elejéhez képest pluszban legyenek az árfolyamok, a veszteség azonban 0,37-3,22 százalékosra olvadt.

A 25 százaléknál kevesebb részvényt tartó, túlnyomó részben csak állampapírokat tartó, legalacsonyabb kockázatú alapok is megszenvedték az első negyedévet, hiszen az állampapírok árfolyama is csökkent a járvány okozta krízis során. A második negyedévben ez a piac is elindult felfelé, a javuló hangulat és az intézményi befektetők fokozottabb bevonása a vásárlói körbe lefelé nyomta a hozamokat. Ennek az lett az eredménye, hogy a március végén még általában 1-4 százalék közötti mínuszban lévő alapok vesztesége többnyire 1 százalék alá csökkent, sőt néhány alap már enyhe pluszban jár.

A magánkasszák is szépen gyógyulnak

Nem csak az önkéntes, de a magánnyugdíjpénztárak veszteségeinek nagyobbik fele is eltűnt a második negyedévben. A négy megmaradt pénztár növekedési portfóliói az első negyedév végén több mint 10 százalékos mínuszban álltak, ebből június végére 3,82-4,75 százalékos mínusz maradt.

Magánnyugdíjpénztárak féléves hozama
NyugdíjpénztárPortfólióFéléves hozam
BudapestKlasszikus-0,42%
BudapestKiegyensúlyozott-1,90%
BudapestNövekedési-4,75%
HorizontKlasszikus-0,20%
HorizontKiegyensúlyozott-1,85%
HorizontNövekedési-4,01%
MKBKlasszikus-0,67%
MKBKiegyensúlyozott-2,94%
MKBNövekedési-4,28%
SzövetségKlasszikus0,15%
SzövetségKiegyensúlyozott-0,98%
SzövetségNövekedési-3,82%
Forrás: Napi.hu számítás

A kiegyensúlyozott alapok még jobban állnak. Ezek árfolyama 5,55-6,39 százalékot esett januártól márciusig, azóta viszont kitartóan emelkedik, és mostanra a mínuszok a harmadukra olvadtak, a Szövetség Nyugdíjpénztárnál már 1 százaléknál is kisebb a veszteség. A klasszikus portfóliók is szépen jönnek vissza. Ezek is estek az első negyedévben kivétel nélkül, most viszont már van olyan alap is, amelyik enyhe pluszban jár.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK