Néhány nyugdíjpénztári tag dörzsölheti a tenyerét, a többség azonban csalódott lesz a tavalyi hozamok láttán, ha kézhez kapja a pénztártól érkező elszámolást. 2021 a közepesnél is rosszabbul sikerült a kasszák számára, a napi árfolyamot közlő kasszák portfólióinak csaknem a fele mínuszban zárt, a magas (novemberben már 7,4 százalékos) inflációt pedig csak minden negyedik alap verte meg. Ráadásul ezek olyan önkéntes nyugdíjpénztári alapok voltak, amelyek extrém magas kockázatot vállalnak, és emiatt viszonylag kevés tag választotta őket, vagy eleve nem is választhatók önállóan csak kiegészítő portfólióként egy másik alap mellé. 

A 90 százalékos részvényarány viszont sokat hozott annak, aki vállalta a rizikót. A New York-i tőzsde történelmi csúcsközelben zárta 2021-et, a forint is gyenge volt, emiatt a külföldi részvényeket is tartó nyugdíjalapok szépen teljesítettek. Az Allianz kockázatvállaló alapja 26,5 százalékos hozammal fejezte be 2021-et, az OTP dinamikus portfóliója 15, a pénztár növekedési alapja szintén több mint 10 százalékot emelkedett. A fenntarthatóság is jól jövedelmezett tavaly, az Aranykor ESG nyugdíjalapja például 12,7 százalékot emelkedett. A Pannónia Növekedési Plusz portfóliója, amely szintén magas kockázatot vállal, áprilisban indult el, és az év végéig több mint 11 százalékkal emelkedett az árfolyama. Ez az alap viszont a pénztár honlapja szerint csak egy másik portfólió mellé kiegészítő alapként választható. 

A többi biztosan reálhozamot elérő alap is kivétel nélkül vagy magas részvényhányadot tartó növekedési portfólió, vagy pedig klímaváltozással kapcsolatos alap. Az Aegon Mega Trendje ez utóbbi kategóriába sorolható, ez az alap a gazdasági ciklusokon átívelő trendekből próbál nyereséget elérni, amelyek közül az egyik legjelentősebb most a fenntarthatóság. 

A legjobban teljesítő önkéntes nyugdíjpénztári portfóliók (2021.)
Pénztár PortfólióHozam
Allianz Hungária Önkéntes NyugdíjpénztárKockázatvállaló26,50%
OTP Önkéntes Kiegészítő NyugdíjpénztárDinamikus15,01%
Aranykor Országos Önkéntes NyugdíjpénztárESG Dinamikus12,66%
OTP Önkéntes Kiegészítő NyugdíjpénztárNövekedési10,27%
Pannónia NyugdíjpénztárNövekedési9,04%
AEGON Magyarország Önkéntes NyugdíjpénztárMega Trend8,63%
Aranykor Országos Önkéntes NyugdíjpénztárLendület8,32%
Budapest Országos Önkéntes Kölcsönös NyugdíjpénztárAktív7,86%
Allianz Hungária Önkéntes NyugdíjpénztárNövekedési7,64%
Aegon Magyarország Önkéntes NyugdíjpénztárNövekedési6,31%
Honvéd Közszolgálati Önkéntes NyugdíjpénztárNövekedési5,83%
Aegon Magyarország Önkéntes NyugdíjpénztárSzakértői abszolút hozam5,61%
Erste Önkéntes NyugdíjpénztárLendület5,36%
Forrás: Napi.hu-számítás

Hozam lesz, de az értéknövekedést elviszi az áremelkedés

Az önkéntes pénztári tagok legnagyobb része viszont még mindig a közepes kockázatot vállaló kiegyensúlyozott alapokban tartja a pénzét, amelyek ugyan többnyire pluszban zártak tavaly, de reálhozamra a magas infláció miatt nincs esélyük. Ezek a konstrukciók 25-40 százaléknyi részvényt tartanak, a befektetéseik többsége magyar állampapírban van. Utóbbiakon viszont 2021-ben csúnya veszteséget könyveltek el az alapok. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint a hosszú állampapírokon körülbelül 11,4 százalékos árfolyamveszteség keletkezett, a leghosszabb papírokon pedig még ennél is nagyobb, 13,6 százalék körüli volt a bukás. A rövid állampapírok árfolyamát mérő indexek is estek 4,2-5,7 százalékkal. 

Hiába teljesített jól a részvénypiac, ezt a bukást a vegyesen befektető alapokban nem tudták teljes mértékben kompenzálni a vagyonkezelők. A kiegyensúlyozott alapok közül az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztáré érte el a legnagyobb árfolyam-emelkedést, 4,17 százalékosat, ami azért vigasztaló, mert a kiegyensúlyozott alapok közül ez a piacon a legnagyobb. A tavalyi évi inflációs mutatókat január 14-én hozza nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal, akkor derül ki, mennyi kellett volna a reálhozamhoz, de valószínűleg ez kevés lesz. A többi nagy kiegyensúlyozott alap között pedig olyanok is vannak, amelyek negatív hozamot értek el, az Aegon és az Allianz portfóliói is alacsonyabb árfolyamon zárták az esztendőt, mint ahogy nyitották.

Az alacsony kockázatú klasszikus alapokon viszont nem hogy reálhozam nem lesz, de egyáltalán pozitív hozamra is csak néhány pénztár tagjai számíthatnak. Az Aranykor klasszikus alapja az egyik kivétel, emellett még két minimális kockázatot vállaló portfólió, az OTP kockázatkerülő és a Honvéd pénzpiaci alapja zárt pluszban tavaly. Az összes többi klasszikus portfólió árfolyama esett az állampapír-piaci árfolyamcsökkenések miatt. Volt olyan portfólió, amely 6-7 százalékos mínuszban zárt. 

Önkéntes nyugdíjpénztári hozamok, többi portfólió (2021.)
PénztárPortfólió Hozam
OTP Önkéntes Kiegészítő NyugdíjpénztárKiegyensúlyozott4,17%
MKB NyugdíjpénztárNövekedési3,80%
Aranykor Országos Önkéntes NyugdíjpénztárEgyensúly2,80%
Pannónia NyugdíjpénztárKiegyensúlyozott2,74%
MKB NyugdíjpénztárKiegyensúlyozott1,81%
Aranykor Országos Önkéntes NyugdíjpénztárKlasszikus1,56%
OTP Önkéntes Kiegészítő NyugdíjpénztárKockázatkerülő0,79%
Honvéd Közszolgálati Önkéntes NyugdíjpénztárPénzpiaci0,67%
Erste Önkéntes NyugdíjpénztárBázis-0,07%
Honvéd Közszolgálati Önkéntes NyugdíjpénztárKiegyensúlyozott-0,27%
MKB NyugdíjpénztárKiszámítható-0,83%
Pannónia NyugdíjpénztárSzolgáltatási-1,50%
MKB NyugdíjpénztárKlasszikus-1,61%
Allianz Hungária Önkéntes NyugdíjpénztárKiegyensúlyozott-1,73%
Budapest Országos Önkéntes Kölcsönös NyugdíjpénztárBebiztosító-1,89%
OTP Önkéntes Kiegészítő NyugdíjpénztárÓvatos-2,10%
Aegon Magyarország Önkéntes NyugdíjpénztárKiegyensúlyozott-2,13%
Pannónia NyugdíjpénztárKlasszikus-2,28%
Allianz Hungária Önkéntes NyugdíjpénztárSzolgáltatási-2,82%
OTP Önkéntes Kiegészítő NyugdíjpénztárKlasszikus-3,18%
Aranykor Országos Önkéntes NyugdíjpénztárCsendélet-4,03%
Erste Önkéntes NyugdíjpénztárKiszámítható-4,89%
Aegon Magyarország Önkéntes NyugdíjpénztárKlasszikus-5,84%
Erste Önkéntes NyugdíjpénztárSzolgáltatási-6,18%
Honvéd Közszolgálati Önkéntes NyugdíjpénztárKlasszikus-6,53%
Allianz Hungária Önkéntes NyugdíjpénztárKlasszikus-7,34%
Forrás: Napi.hu-számítás

 

A magánkasszákban sem gyűlik tovább a reálhozam

A megmaradt magán-nyugdíjpénztári tagok éveken át gyűjthették a reálhozamot a számláikon. Mintegy 53 ezren maradtak, akik a mai napig ragaszkodnak a megtakarításaikhoz, és az államosítás óta eltelt 11 év alatt kiderült, hogy alapvetően jól jártak. Az alacsony infláció és a magas hozamok miatt ugyanis hatalmas reálhozam halmozódott fel az egyéni számlákon, a legtöbb pénztártag esetében több millió forintról van szó. 

Ezt a pénzt meg is kaphatják, ha úgy döntenek, hogy visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe. Ezzel a döntéssel egyúttal 100 százalékos állami nyugdíjra is jogosulttá válnak majd, a nyugdíjkorhatárt elérő tagok többsége él is ezzel a lehetőséggel. 

Az elmúlt évben viszont a reálhozam már kevés pénztártagnál hízott tovább. A Szövetség Nyugdíjpénztár növekedési portfóliójának az árfolyama 7,57 százalékot emelkedett, aki ebben volt, az számíthat reálhozamra, a többi növekedési alapban viszont már kérdéses, hogy a hozam túlszárnyalja-e az inflációt. Az alacsonyabb kockázatú - kiegyensúlyozott és klasszikus - alapokban esély sincs erre, az ilyenekben lévő tagok reálhozama tavaly csökkenhetett, sőt több alap árfolyama esett az év folyamán. 

Magánnyugdíjpénztárak hozama (2021.)
PénztárPortfólióHozam
Budapest MagánnyugdíjpénztárKlasszikus-1,53%
Budapest MagánnyugdíjpénztárKiegyensúlyozott-2,23%
Budapest MagánnyugdíjpénztárNövekedési6,35%
Horizont MagánnyugdíjpénztárKlasszikus-1,45%
Horizont MagánnyugdíjpénztárKiegyensúlyozott-0,65%
Horizont MagánnyugdíjpénztárNövekedési5,23%
MKB Nyugdíjpénztár (Magánnyugdíjpénztári ágazat)Klasszikus-2,74%
MKB Nyugdíjpénztár (Magánnyugdíjpénztári ágazat)Kiegyensúlyozott1,48%
MKB Nyugdíjpénztár (Magánnyugdíjpénztári ágazat)Növekedési4,13%
Szövetség MagánnyugdíjpénztárKlasszikus0,75%
Szövetség MagánnyugdíjpénztárKiegyensúlyozott-1,92%
Szövetség MagánnyugdíjpénztárNövekedési7,57%
Forrás: Napi.hu-számítás

 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!