Nyugodt napra készülhetünk Budapesten

Stagnálásra, kevés mozgásra számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.
Dzindzisz Sztefan, 2018. június 13. szerda, 08:46

Alapvetően az határozza meg a napot, hogy este közzéteszik az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) nyíltpiaci bizottságának kamatdöntését és friss gazdasági előrejelzését, majd sajtótájékoztatót tartanak. Addig kivárás, kockázatkerülés jellemezheti a piacokat - tette hozzá az MTI-nek nyilatkozva Kocsis.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 258,27 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 36 348,11 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt. A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal, 2710 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 240 forinttal, 2,38 százalékkal, 9860 forintra csökkent, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,19 százalékkal, 423,50 forintra nőtt, forgalma 166,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,09 százalékkal, 5550 forintra emelkedett, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK