A tőkebeáramlásnak és a felfutó exportnak köszönhetően egyel magasabb sebességbe kapcsol jövőre a magyar gazdaság, az éves átlagos infláció pedig az MNB várakozásainak megfelelően alakulhat - derül ki az OECD legfrissebb tanulmányából. A szervezet ma közzétett elemzése szerint az export felfutásának köszönhetően gyorsul a magyar hazai össztermék (GDP) növekedésének üteme. (Idén 12,6, jövőre 12,4 százalékkal bővülhet a kivitel, miközben az import mindössze 12,2 illetve 11,1 százalékkal nőhet.) A jelentés megjegyzi, hogy tavaly 3 százalék alá lassult a magyar GDP-növekedési ütem, ám az idén 3,3, jövőre pedig már körülbelül 3,75 százalékos bővülésre van kilátás. Az inflációval kapcsolatban az OECD ma megjelent dokumentuma idénre 6,9 százalékot prognosztizál, 2005-re vonatkozóan pedig gyakorlatilag átvette az MNB-prognózist, azaz 4,8 százalékos ütemet jósol, míg a jegybank 4,7 százalékot vár. Az idei év közepéig a pénzromlási ütem gyorsulására számít a szervezet, főként a szabályozott árak és az áfa-kulcsok növekedése miatt. A költségvetési deficit tovább csökken - habár még mindig messze elmarad a maastrichti kritériumoktól - idén a bruttó hazai termék 5,2, jövőre 4,6 százalékára rúghat. A folyó fizetési mérleg hiánya először a GDP 8,5, majd 7,6 százalékára mérséklődik. A dokumentum szerint a csalódást keltő tavalyi államháztartási hiány miatt szembe kell nézni az eurózóna-csatlakozás 2009-re vagy 2010-re történő elhalasztásával (a Pénzügyminisztérium is e dátumokat hangoztatja). Az OECD úgy véli: ahhoz, hogy elkerülhető legyen a tavalyihoz hasonló deficitcél-túllépés és az eurózóna-tagság további halasztásából adódó veszteség, a költségvetési folyamatok javítására és - különösen a 2006-os választási évben - a fenntartható kiadáscsökkentés melletti erősebb elkötelezettségre van szükség.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!