Ahogy a hatalmas összeomlások idején lenni szokott, a Volkswagen részvények zuhanása után is felerősödtek azok a hangok, amelyek az esés intenzitását megpróbálják a hedge fundok nyakába varrni, mondván, sokuknak már az ügy kirobbanása előtt jelentős short pozícióik voltak az autógyári részvényekben. A Financial Times írása szerint nekik inkább szerencséjük volt, s az, hogy sokan beleadtak az eső árfolyamok mellett is a papírokba természetes fedezési technikák eredménye is. Így ha valaki nyert is az esésen, annak inkább szerencséje volt.

Mint ismert, a hét első napjaiban hatalmasat zuhant a német autógyár részvényeinek az árfolyama a hírre, hogy hatalmas bírsággal sújtották az amerikai hatóságok a környezetvédelmi teszteredmények tudatos meghamisítása miatt. A pénteken még 162 eurón forgó részvények árfolyama a tegnapi zárásra már csak 11,5 eurón állt, úgy hogy közben a 100 euró alatti tartományban is járt.

A lap szerint azok az intézményi befektetők, akik eladási pozíciókkal rendelkeztek a részvényben nem erre készültek, hanem más okok miatt voltak shortban a papírból. Egy részük olyan befektetési alap volt, amely kiemelt befektetési témaként kezelte a kínai gazdaság lassulását, s az ázsiai országban jelentős kitettséggel rendelkező cégek részvényeinek árfolyamesésére játszottak, s ilyen cég a Volkswagen is.

Mindössze egy olyan hedge fund volt, aki olyan mértékű eladási pozícióval rendelkezett, hogy azt jelenteni kellett korábban a felügyeleti szerveknek, ez pedig a londoni székhelyű Boussard és Gavaudan Partners volt, akik összesen 3 milliárd dollárnyi vagyont kezelnek. Azonban ennek oka a cég fedezési politikája volt, így védekeztek ugyanis a VW által kibocsátott más értékpapírok esetleges áresése ellen - írja a lap.

Pont az ilyen típusú fedezeti ügyletek lehettek azok, amelyek felerősítették a botrány hatását a piacon az elmúlt napokban - mondták piaci szakértők. Sok hedge funbd vásárolt például a cég által 2012-ben 2,5 milliárd eurós névértékben kibocsátott átváltható kötvényekből, amelyeket idén novemberben lehetne elvileg Volkswagen elsőbbségi részvényekre konvertálni. Ők vélhetően az eladási oldalt erősítették. Nem csak közvetlenül, de közvetve is. Vásárolhattak ugyanis eladási opciókat is a részvényekre korábban. Az ilyen opciók kiírói - bankok és alapok - viszont kénytelenek eladásokkal fedezni magukat, hogy ne váljanak veszteségeik kezelhetetlenné.

A hedge fundok részéről az igény, hogy fedezzék a kötvénypozícióikat természetesen erősítette az esést, de ők így kerülhették el a nagyobb veszteségeket - mondta Emmanual Boussard a Boussard and Gavaudan befektetési igazgatója. A B&G összesen 800 millió eurónyi névértéket birtokol a VW átváltható kötvényeiből, azonban a rövidlejáratú opcióinak és a részvények shortolásának köszönhetően képes volt elkerülni a nagyobb veszteséget.

Összesen 160 millió eurót bukhattunk volna a kötvényeinken, azonban köszönhetően a sikeres fedezésnek, ez a veszteség mindössze 2 millió eurót tett ki - mondta Boussard.

A lap által megkérdezett szakértők kiemelik, hogy a piaci reakciók hevességében ugyan szerepet kaphattak a hasonló ügyletek, azonban a fő problémát mégiscsak a botrány jelenti, hiszen a cég piaci értéke valóban jelentősen csökken a kirobbant botrány nyomán, s egyelőre nehéz megbecsülni annak igazi hatását. Akár a cég jövőbeni eladásait, reputációját, akár pénzügyi eredményeit tekintve.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!