Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nettó eredmény ennél jóval alacsonyabb, 38,6 milliárd forint körül lehet a szakértők szerint − ám egy éve még közel 31 milliárd forint volt a mínusz ezen a soron. Első ránézésre így azt mondhatnánk, hogy nagyon jó számokat tesz majd közzé a cég, az előző negyedévhez képest azonban inkább stagnált a teljesítmény. Ráadásul a konszenzusos érték nem tartalmazza az INA finomítási üzletágának az értékcsökkentését, amely mintegy 25 milliárd forinttal ronthatja az üzemi profitot. (A horvát olajtársaság már közzétette gyorsjelentését, és ebből lehet a leírásra következtetni, ami csak az árfolyamok elszámolása miatt térhet el egy kicsivel ettől az összegtől.)

Az üzletágak közül csak a kitermelés eredményét lehet kiemelni, amely szinte egyedül hozza jelenleg a Mol számára a profitot. A finomítási, petrolkémiai és gázüzletág gyenge negyedévet produkált a kedvezőtlen külső körülmények miatt. Ugyanakkor a kitermelésnél változatlanul kiesést jelent, hogy állnak az INA kútjai Szíriában (pedig ez magas jövedelemtermelő üzletága volt a cégnek, főleg miután az orosz mezőkön a profit jó részét elszedi az állam). A finomítás esetében is érződik még a magas olajár kedvezőtlen hatása. Bár tavalyelőtthöz képest sokat javult a szegmens, de ez annak köszönhető, hogy akkor közel 90 milliárdos mínuszt szenvedett el a finomítás, míg most talán képződik némi plusz, de ez is inkább csak a készletek átértékelése miatt. Ugyanakkor a 2011-hez mutatott óriási javulást éppen ennek az üzletágnak köszönheti a Mol, hiszen a kitermelésből mintegy 10 milliárddal kisebb lesz a profit az egy évvel korábbihoz képest.

Az idei kilátások sem túl rózsásak; bár januárban már valamivel jobb finomítói árrések voltak a decemberihez képest, azonban ez egyelőre nem hoz látványos javulást a cég számára, pedig ennek az üzletágnak kellene feljavulnia ahhoz, hogy látványos legyen a Mol eredményjavulása. Így nem valószínű, hogy az árfolyamra a gyorsjelentés különösebb hatással lenne, inkább − mint ahogy az az elmúlt napokban látszott − egy-egy olajtalálat hozhat áttörést a szakértők szerint jelenleg reálisan árazott Mol értékelésében.

Kép: Napi grafikonok

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!