Az olaj ára csökkenéssel nyitotta július utolsó hetét, mivel a befektetőket jobban aggasztja az USA-ban és az eurózónában jó eséllyel kialakuló gazdasági visszaesés, mint a feszes kereslet-kínálati viszonyok - írja a Bloomberg. Az amerikai WTI jegyzése hordónként 94 dollár alá esett, folytatva idei leghosszabb csökkenési trendjét.

A háttérben egyértelműen az áll, hogy az amerikai jegybank, a Fed a héten várakozások szerint újabb jókora kamatemelést hajt végre az infláció megfékezése érdekében, ami egyben a gazdaságot is fékezni fogja. A szakértők úgy látják, hogy az árak ugyan hullámzóak az olajpiacon, ám a héten a csökkenés marad a jellemző.

Kereslet és kínálat

Az olajpiaci árakat az elmúlt hónapokban az határozta meg, hogy a befektetőket egymás után érték az ellentétes hatások. Hol úgy tűnik, hogy az orosz-ukrán háború okozta szállítási zavarok és a koronavírus-járványt követő gazdasági kilábalás hiányt generál a piacon, ami növeli az árakat, hol úgy, hogy az inflációval küzdő jegybankok kamatemelései lefékezik a gazdaságokat, s ezzel csökken a fekete arany iránti kereslet.

Mindennek eredőjeként jelenleg 25 százalékkal kerül többe az olaj, mint egy évvel ezelőtt, ugyanakkor a határidős jegyzések majdnem visszatértek oda, ahol az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete előtt tanyáztak. A WTI szeptemberi szállításra 0,9 százalékos csökkenés nyomán 93,86 dollárba kerül hordónként. A határidős jegyzések három százalékkal estek július utolsó előtti hetében. A Brent szeptemberi jegyzése 0,7 százalékos mérséklődés után 102,53 dollár/hordón áll.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!