A Brent nyersolaj határidős jegyzései 66 centtel, azaz 0,7 százalékkal 92,29 dollárra emelkedtek hordónként, és ezzel a múlt heti 6,4 százalékos esés után ismét emelkedtek. Az amerikai West Texas Intermediate nyersolaj hordónként 86,17 dolláron állt, 56 centtel, azaz 0,6 százalékkal emelkedett a múlt heti 7,6%-os csökkenés után – írja a Reuters.

Az olajárak múlt heti esése szembe ment azzal, hogy az Európai Unió olajembargója hamarosan élesedik Oroszországgal szemben, valamint azzal, hogy az OPEC+ másfél hete Szaúd-Arábia javaslatára úgy döntött, csökkenti a kitermelést, hogy ezzel erősítse az olajárat. Az uniós szankciók miatt az európai vásárlók már elpártoltak az orosz olajtól, amelyet így Kína és India diszkonttal vásárolt, a legnagyobb piacokról kiszorulva más kitermelők pedig az EU-ban szállítottak olcsóbban. Így az árak már a február 24-i orosz invázió előtti szinteken állnak.

Kína a kulcs az olajáraknál

Az áresést ugyanaz okozta, mint most a hétfői drágulást: Kína, a világ második legnagyobb gazdasága, valamint legnagyobb nyersolaj-importőre eddig gazdasági válságban volt (az ingatlanpiac lassú bedőlése mellett az ipari termelés leállt hol az energiahiány, hol a koronavírus-járvány miatti korlátozások okán). Azonban a pártelnöknek újraválasztandó Hszi Csinping kínai elnök most komoly gazdaságélénkítést jelentett be, ami növelheti a keresletet.

A kínai központi bank hétfőn lejáró középtávú politikai hiteleket hosszabbított meg, miközben a kamatlábat második hónapja változatlanul hagyta. Elemzők szerint a teljes lazítás azt jelzi, hogy a központi bank továbbra is fenntartja a növekedés támogató – bár részint hatástalan – monetáris politikát.

Az ország emellett megfogadta, hogy jelentősen növeli a hazai energiaellátási kapacitást és fokozza a kockázatellenőrzést a kulcsfontosságú nyersanyagok, köztük a szén, az olaj és a gáz, valamint a villamos energia esetében - közölte hétfőn a Nemzeti Energiaügyi Hivatal egyik magas rangú tisztviselője.

Bőven van még ok arra, hogy csökkenjen az olajár

Kína a héten várhatóan kereskedelmi és gazdasági adatokat tesz közzé. Bár a harmadik negyedévi GDP-növekedés az előző negyedévhez képest fellendülhetett, Hszi elnök szigorú Covid-19 politikája miatt a világ második számú gazdasága közel fél évszázad óta valószínűleg a legrosszabbul teljesítő év elé néz.

Előre tekintve az olajárak várhatóan továbbra is volatilisek maradnak, mivel az OPEC+ termeléscsökkentése szűkíti a kínálatot az Európai Unió orosz olajra vonatkozó embargója előtt, míg az erős amerikai dollár és az amerikai jegybank további kamatemelései korlátozzák az árnövekedést.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!