Részben az OMV osztrák olajtársaság tranzakciói révén az olajpapír óriási, több mint 50 milliárd forintos forgalomban közel kilenc százalékkal - eddig soha nem látott magasságba - 28 300 forintra jutott. Új csúcsot ünnepelhetett az OTP is, a 22 milliárd forint értékben gazdát cserélő pénzintézet papírjaira az utolsó ügyletek 10 100 forinton köttettek, ami 0,5 százalékkal haladja meg az előző kereskedési napon elért csúcsot. A Magyar Telekom piacán enyhe vevői nyomás eredményeként az árfolyam 0,3 százalékkal emelkedett, ezzel három forintra megközelítve az ezerforintos szintet. Bár a Molhoz képest jóval kisebb erősödést értek el, mindazonáltal kiválóan szerepeltek a gyógyszervállalatok: a Richter 2,6 százalékos drágulása 36 600, az Egis 2,1 százalékos többlete pedig 22 250 forintos zárókurzust jelentett. Az alsóházban már vegyesebb volt a kép. Bár a Genesis közel 4 százalékos plusszal folytatta jó szereplését, s felfelé mozdult a Synergon és a TVK árfolyama is, ám az FHB minimális értékvesztése mellett a Rába és a Fotex bő egy százalékos értékvesztéssel végzett.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!