Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nagyon hasonlóan viselkedett a tőzsde a koronavírus-járvány pandémiává való terjedésére reagálva ahhoz, mint amit száz évvel ezelőtt a spanyolnátha idején művelt - hívta fel a figyelmet Thomas Hayes, a Great Hill Capital szakértője a Marketwatch szerint. Ez arra utalhat, hogy közel lehet alja az áresésnek.

Ahogy a piac 1917-ben elkezdte beáraznia a lehetséges legrosszabb forgatókönyvet, ugyanúgy már hónapokkal korábban elkezdte beárazni a fellendülést is hónapokkal azelőtt, mint ahogy az valójában megkezdődött volna. Emlékezetes, hogy a spanyolnátha 1917-ben kezdett el terjedni, a leghalálosabb hónapja pedig 1918 októbere volt. Az amerikai részvénypiac akkorra már túl volt a nagy esésén.

Ez a hasonlóság

Míg 1917 decemberében a spanyolnátha-járvány legrosszabb időszaka még hátravolt, a részvénypiac már túl volt ezen, addigra a Dow Jones Industrial Index 33 százalékot esett. A különbség most az, hogy jelenleg jobb az egészségügyi rendszer és fejlettebb módszerekkel vesszük fel a harcot a betegséggel szemben.

A szakértő szerint a mostani esés, amelynek mértéke az S&P 500-as részvényindex esetében már elérte az 1917-ben látott értéket, elég volt arra, hogy a nagyon rossz forgatókönyvek beárazódjanak, és gyors talpra állás következhet, ha működnek a kormányzati stimulusok. Mindez akkor igaz, ha a következő hetekben eléri a csúcsot az új esetek száma - írta az elemző.

Ez a különbség

Bár több jel is arra utal, hogy technikai értelemben komoly válaszúthoz érkeztek a tőzsdék a járvány okozta hatalmas zuhanás után, az elemző párhuzama a spanyolnátha járvánnyal, több ponton is sántít. A koronavírus-járvánnyal ellentétben a spanyolnátha kezdetben egyáltalán nem kapott komolyabb médiavisszhangot, a korabeli lapok a járvány korai szakaszában a háborús hírekkel voltak tele. Ráadásul az, hogy komoly járványügyi helyzet van, először 1918 tavaszán kapott nagyobb nyilvánosságot, a részvénypiac 1917 végi reakciója valószínűleg nem a járványról érkező híreknek volt betudható. Az első világháborúban meglehetősen hektikusan viselkedtek a tőzsdék, s az 1917-es medvepiacot általában az emelkedő kamatszintekkel és a részvénykibocsátásokra vonatkozó szigorodó szabályozással hozták összefüggésbe a gazdaságtörténészek.

Az S&P 500-as részvényindexben a jelenlegi, 2350 pont körüli árfolyamok jelentik a 2018 őszén és végén lezajlott medvepiac mélypontját, ezért elvileg erős támaszt jelentenek a mutatóban. Logikus beszállási pontot azok számra, akik úgy vélik, hogy az elmúlt hetek hatalmas zuhanásaival a részvénypiac már beárazta a járvány várható gazdasági hatásait. A hangulati és pozicionáltsági mutatók is közel olyan szinten tartózkodnak, ami komoly piaci mélypontoknál szokott kialakulni.

Erős támasznál az S&P 500-as index
Kép: stooq.com

Az Investors Intelligence Services által készített egyik legmegbízhatóbb hangulatindikátor szerint a bull/bear hányados az általuk vizsgált csoportban a hét elején már 1,06-ra csökkent a négy héttel ezelőtti 3 feletti értékről.

A piaci mélypontok közelében a hányados 1 alá szokott csökkenni, a felmérésben ekkor már többen javasolják a részvények eladását, mint vételét.  Az amerikai aktív alapkezelők szövetsége (NAAIM) felmérése szerint pedig a hét közepére a tagok által kezelt portfóliók átlagos vételi kitettsége az S&P 500-as index irányába 10 százalékra csökkent. Ez olyan alacsony érték, amely az elmúlt években szintén piaci mélypontok közelében volt jellemző, bár meg kell jegyezni, volt néhány alkalom, amikor negatív értékeket is felvett a mutató.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!