A digitális javak kategóriájába sorolható a kriptovalutákon kívül, a DeFi (decentralizált pénzügy), az úgynevezett stablecoinok (fix értékhez kötött kriptók), de a mostanában divatba jövő NFT-k (nem helyettesíthető tokenek) is. A Global Digital Finance (GDF) szakemberei, akik a hagyományos bankrendszerből is nagy számban vannak jelen, széles körben foglalkoznak a területtel. Felméréseik alapján, hamarosan drasztikusan csökkenhet a kriptókra mai napig jellemző ellenőrizetlenség.

A felsorolt digitális javak közül, továbbra is vitatható melyik, milyen mértékben és melyik országban esik a hatályos kereskedelmi szabályozások alá. Harmadik alkalommal hozza ki a GDF éves kérdőíve a "szabályozás átláthatóságának hiányát" mint fő probléma a szektoron belül, annak ellenére, hogy tagságuk túlnyomó része feltehetően pont a digitális piac decentralizáltságában rejlő lehetőségek miatt kezdett foglalkozni a kriptovalutákkal. A GDF szerint az üzenet egyértelmű: önkontrolt kell gyakorolniuk, és egy országokon átívelő, velük együttműködő szabályozási keretrendszert kell létrehozniuk, ami biztosítékot nyújt a nemzetközi pénzügyi standardok követésére.

A standard követés azonban nem az egyetlen szempont: fontos számukra, hogy ne essenek a túlszabályozás hibájába, és megőrizzék a digitális javak szellemiségét. Ennek eléréséhez, a GDF hat pontban határozta meg az együttműködéshez számukra elengedhetetlen vállalásaik és kéréseik:

  • támogatják egy megfelelő kiterjedésű keretrendszer létrehozását, ami lehetővé teszi a résztvevők pénzügyi megfelelősségét
  • a szabályozó szervek, ügynökségek és törvényhozók csatlakozását kérik, egy olyan gondnoki felülethez, amely az ágazati szereplők és az azt szabályozók között helyezi el magát
  • hatályos szabályozás hiányában, illetve a keretrendszer fejlesztéséhez, ugyanezen szervek nagyobb támogatását szeretnék a GDF magatartási irányelveinek megfogalmazásában
  • támogatják az ügyfelek és befektetők érdekvédelmének magasfokú garantálását
  • támogatják fair, átlátható, és versenyképes globális piacok létrehozását
  • tagságuk elkötelezett abban, hogy minden szereplő felé megmutassák, hogy ragaszkodnak szabályrendszerük készséges követéséhez, és a megfogalmazott magatartási irányelvekhez
A GDF hivatkozása szerint a szakértők egyetértenek, hogy a szektor természeténél fogva ideális az együttműködéses szabályozás kialakításához, és biztosak abban, hogy a modell kedvezni fog a szabályozó szerveknek és az ágazat szereplőinek egyaránt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!