A következő negyedévekben növekedni fog a kereslet, a szervezeten kívüli országok termelésének növekedése lelassul, és így a túlkínálat csökken - áll az OPEC szerdán megjelent havi jelentésében.

A szervezet tavaly novemberi értekezletén úgy döntött: az olajárak összeomlása ellenére sem csökkenti a kitermelését, hogy visszaszorítsa a magasabb költséggel termelő OPEC-en kívüli országokat, főleg az amerikai palaolajat, és fenntartsa részesedését a világ olajpiacán.

Ezen a politikán június eleji bécsi értekezletén sem változtatott a kartell, sőt, tovább növelte termelését. A jelentés szerint a szervezet termelése májusban napi 24 ezer hordóval emelkedett az iraki, az angolai és a szaúdi olajbányászat bővülésének következtében. A termelés elérte a 30,98 millió hordót, 1 millió hordóval haladta meg az OPEC 30 millió hordós elméleti termelési plafonját, Szaúd-Arábia termelése pedig 10,33 millió hordóval történelmi rekordszintre emelkedett.

A jelek szerint az OPEC stratégiája működik, a szervezet becslése szerint az OPEC-en kívüli termelők csak napi 680 ezer hordóval növelik a kínálatukat az idén, ez egyharmada a tavalyi növekménynek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!